Még mielőtt az áram visszaköltözött volna a szállásomra, felkerekedtem Changu Narayan felé, hogy megtekintsem a híres hindu templomot. Bhaktapurtól számítva egy hat kilométeres, dombra felkúszó szakaszt abszolváltam két lábon. Changu Narayan előtt, a kaputól néhány száz méterre összefutottam egy lánnyal, épp jött a földjéről egy vödörrel a kezében. El is kezdtünk csevegni.

Ahogy beértünk a faluba, minden szem ránk irányult, hiszen ritkán sétál együtt egy helybeli lány és egy kalandor. A séta alatt annyira megkedvelt a csajszi, hogy meghívott a házába. Az óvatosság kedvéért és gondolkodási idő gyanánt előbb azonban megkukkantottam a híres templomot, de megígértem neki, hogy látjuk még egymást.

A templom és a mellette álló múzeum sok érdekességet tartogatott, újabb remek információkkal gazdagodtam: a múzeum a nepáli népekről és hagyományaikról mesélt. Maga a templom pagoda szerű tetővel épült és mindegyik oldalát mítikus lények őrzik, mint például elefántok és oroszlánok. A hatalmas fém ajtó csak ünnepek idején van nyitva, és csak hinduk tehetik be a lábukat. Bent állítólag Visnu szobra áll, aki minden élet teremtője.

Changunarayan templom

A templomudvarból kijövet aztán ismét belebotlottam a lányba, éppen vizet hozott a központi kútról. Nem mondhattam nemet invitáló szavára, pláne, hogy hatalmas gesztenyebarna szemei is csalogattak. Felhívott a lakásába és ebédet főzött nekem. Minek cicomázni, udvarolgatni, meg romantikázni? Nagyon helyesen egyből bele a közepébe.

Szállásadóm konyhájához hasonlóan az ő konyhájuk is a tetőtérben épült, persze nagyon egyszerűen kivitelezve. Mind a csempe, mind a járólap hiányzott, és csak egy pici rezsó, valamint egy fritőz emlékeztetett a modern konyhára. A krumplit például úgy vágta fel a lyány, hogy a lábával lefogott egy fadarabot, amiből kiállt egy penge, majd a két kezével ráhúzta a krumplit a pengére. Egyébként szinte minden konyhai munkát a hepehupás földön végzett. Mire elkészült az ebéd, megjelent a barátnője, így hármasban kajáltunk. Az eledel a család földjéről származott: sült krumpli vert rizzsel.

Ez egy konyha – kár a gyenge minőségű fotóért

Ebéd után több falusi tiszteletét tette a házban, furdalta őket a kiváncsiság, hogy miféle fazon tette be a lábát egy newari lány otthonába. Hirtelen nagy sztárrá váltam. Állítólag én voltam az első idegen, aki szóba állt velük. Kaptam egy pasminából készült sálat ajándékba, amit a barátnő készített. Mindkét csajjal nagyon jól összejöttem annak ellenére, hogy a kommunikáció kissé akadozott.

Ebéd a konyhában, földön ülve

Errefelé a férfiak tanultabbak, mint a nők. Ha egy sráccal akartam volna beszélgetni angolul, tökéletesen működött volna. Bár állítólag ennek az oktatási rendszernek lassan vége. Vendéglátóm tizenéves húga kente-vágta az angolt, ő világosított fel a nyelvtanulás helyzetéről.

A lány és a barátnő érezhetően sajnálták, hogy csak pár órát tölthettek velem. Én is szívesen maradtam volna még. Ritkán adatik meg az emberrel, hogy egy kedves vadidegennel hozza össze a sors, aki egyből ebédet főz.

Ahogy Nepálban szokás, füttyszóra szálltam fel a buszra. Vacsorát már a bhaktapuri szállásadóm készített, aki felvilágosított, hogy a helyiek hisznek a külföldinek, megbíznak bennük, ezért hívott meg a leányzó ebédre. Mint ahogy előző este, ezúttal sem maradhatott el a szokásos áramkimaradás és a családi zenekar által megkomponált, még a nepáli újévnek szentelt éjjeli szerenád.

Boudha, helyijárat

Reggel a házigazda kikísért a buszmegállóba, aztán visszarobogtam Katmanduba. Onnan pedig egyből tovább Boudha (ejtsd: búda) városába, amely összeépült a fővárossal. Boudha Katmandu Budaörse. Itt található Ázsia legnagyobb sztúpája. Egész délelőtt és koradélután esett azonban az eső, és ez jódarabig az újonnan elfoglalt szállásom szobájába zárt.

Később azonban felfedeztem a kőhajításnyira elterülő Pashupatinath templomkomplexumot. Ez az ország legnagyobb hindu zarándokhelye, a hindu spirituális energia bölcsője. Tizenegy dollárt kértek a bepattanóért, ami először elgondolkodtatott egy kicsit, de bevállaltam.

Európai szemmel nézve ez egy nagyon súlyos hely. A komplexum előtti utcán és téren fetrengve kunyeráló rokkantakat, lábatlan szerencsétleneket, szinte élő halottakat kerülgettem, valamint idegbetegek bámultak rám. Gondolom készültek a templomkomplexumban üzemelő krematóriumba. Vagy csak zombik voltak?

Ez a komplexum az irtózatosan koszos, de szent Bagmati folyó partján épült és a templomok mellett több síremléknek otthont ad. Sőt, az egyik sziklafalban meditációs termeket alakítottak ki.

Hamvasztást nem szerveztek látogatásom alkalmából, de valamit égettek. Feltehetően csak valami maradékot. Ezt csupán messziről, a folyó túlpartjáról kémlelhettem. Férfiasan bevallom, hogy minderről nem szabadott volna fotót készítenem még csak a távolból sem, de ezt a látványt mégis meg kellett, hogy örökítsem. Ugyanis nem- hinduknak tilos a belépés mind a krematóriumba, mind a fő templomba. Egy rövid műsorért talán ki kellett volna ugranom a szent hely előtti térre egy élő halottért, némi borravaló ellenében biztos önként befeküdt volna a hamvasztóba.

Pashupatinath templomkomplexum

Pashupatinath templom és krematórium a Bagmati folyó partján – ott bizony valamit vagy valakit füstölnek

Az itt éldegélő guruk és sadhuk is érdekesek ám. Amikor rápillantottam egy ilyen szerzetre, az a furcsa érzésem támadt, mintha ők lennének az istenek.

A majmokat szintén szent állatként ünneplik, az egyik durva sztori ehhez köthető: lencsevégre akartam kapni egy gurut, és egy épület teraszán ácsorogva vártam a megfelelő pillanatra. Egyszer csak odajön hozzám egy monk kölök, és mondja nekem, hogy meghalt a majom és rámutat a mögöttem lévő lépcsőn elnyúló majomtetemre. Nem vettem észre, pedig már foszlásnak indult, váladék folyt a testéből a lépcsőn le. Egy pár hete már biztos ott feküdt. Én meg ott álldogáltam. Ez a kis monk megfogta a majom karját, és ébresztgette fel. Én persze hamar leléptem, de utánam osont a kiscsákó, és elmagyarázta, hogy hát ez a majom az ő teste volt. Persze, elhiszem, csak meg ne fogj – feleltem vissza.

A hullajó program után, Boudhában egy utcai árusnál panipurit vettem, ami valami fűszeres vízzel megtöltött chips szerűséget takar. Na, ez úgy égette a gyomromat utána, hogy nem igaz. Ekkor érkezett meg egy újabb zuhi, amely erősen befolyásolta az aznap esti programomat.

Pashupatinath templom, guru

Pashupatinath templom, zenélő guru

Az eső csak nem állt el az éjjel. A sztúpa melletti boltok ajtajaiból vártam, hogy kitisztuljon az ég. Közben felkerestem egy-két helyi monostort, csak hogy fedél alatt legyek. Megforgattam jó sok imakereket, és a szép időért fohászkodtam.

Aztán meguntam a banánt és csináltam egy gyalogtúrát a négy kilométerre lévő Kopan monostorhoz, majd pedig Gokarna faluba, hogy eljussak a még távolabb fekvő Shivapuri Nagarjaun Nemzeti parkba. Utóbbiban állítólag párducok, medvék, és különleges madarak élnek. Mire Kopanba értem, kisütött a nap. Büszke voltam magamra, hiszen a buddhista imakerék segített egy pogánynak.

Kopanban alighogy beléptem a monostor nagy termébe, rámzárták az ajtót. Érdekes módja ez a hittérítésnek. Nem vették észre, hogy belopóztam, de szerencsére, még mielőtt áttérítettek volna, kiengedtek.

Kopan monostor imaháza, majdnem ittragadtam

A nemzeti park meghódítása, valamint párducok és medvék lebírkózása eső miatt elmaradt. Nem forgattam elég imakereket. Kátyúkkal teli úton értem vissza Boudhába. Mivel pénzre már nem volt szükségem, vissza akartam váltani a nepáli rúpiát fontra vagy euróra. A bankokat azonban zárva találtam, a pénzváltók pedig nem váltanak visszafelé.

Végre közelebbről szemügyre vehettem a világ legnagyobb sztúpáját. Buddha Nepálban született, éppen ezért érthető, hogy a legnagyobb buddhista építmény Nepálban található. Zarándokok százai járják körbe az imazászlókkal teleaggatott sztúpát nap mint nap és forgatják meg a sztúpa oldalára felszerelt imakerekeket. Néha feltűnnek a borotvált fejű monkok is.

Régen ez a sztúpa fontos állomásként és imádkozó helyként funkcionált a Tibetet és Katmandut összekötő kereskedelmi útvonalon. Eredetileg tamangok lakták a környéket, manapság leginkább Kínából elmenekült tibetiek. Boudha környékén egyébként rengeteg buddha monostor épült.

Boudha, sztúpa

Nepáli kalandom a katmandui reptéren ért véget. Adtam még egy esélyt a pénzváltásra, de itt meg olyan jutalékkal dolgoztak, hogy jobban megérte volna szuvenírbe fektetni. De nem találtam semmit, ami tetszett volna, így hazahoztam a pénzt. Nem mintha ez megengedett lett volna, bár csak hat-nyolc eurónyi bankjegyről van szó.

A reptéren mintegy öt biztonsági ellenörző ponton estem keresztül, de a legviccesebbet közvetlenül a repülőgép előtt láttam: három szekérből álló ellenörző pont. Szó szerint szekér. Miután megmotoztak, és a határőr kiszórakozta magát a Bhaktapurban vásárolt, madalnak elkeresztelt dobomon, felszállhattam a fedélzetre. A hazaúton még belerepültünk egy turbulenciába nagyjából Afganisztán felett (hol máshol?), amitől majdnem berosáltam.

Katmandu repülőtér, biztonsági ellenőrző pont a szekereken

Életem egyik legszebb és legmeghatározóbb élményét éltem át Nepálban. Semelyik másik kalandommal nem hasonlítható össze. Együtt ebédelni kedves helybeliekkel a saját otthonukban felülmúlhatatlan. 5545 méter magasságból megpillantani a világ legmagasabb hegyét megfizethetetlen. Noha egyedül teljesítettem a küldetést, mégsem ajánlom senkinek, hogy egyedül induljon a csúcsok felé. Az oxigénhiányos magaslati levegő nem piszlicsáré jelenség, könnyen okozhat nagy bajt.

Egy nap lehet, hogy visszatérek, főleg ha valaki csatlakozik hozzám egy Gokyo vagy egy Annapurna túrára.

Itt a vége, fuss el véle. Aki nem hiszi, járjon ruhában