Santa Teresát, a Capo Testát és Sassuolót vettem górcső alá. Szebbnél szebb látnivalók Szardínia északi fertályán. Sikerült kihasználnom a gyér tömegközlekedés előnyeit.

Palauban pattantam buszra. Annak ellenére szálltam fel, hogy tudtam, a járat nem érinti a kinézett Santa Teresa di Gallurát. Egy elágazásnál szálltam le, ahol nyomban stoppolni kezdtem. Egy melóba igyekvő román vendégmunkás szánt meg, segítségével értem el a tengerparti falut.

Szardínia nem éppen gazdag munkalehetőségekben és fizetésekben. Csodálkoztam, hogy egy román pont itt keresi meg magának a kenyérre valót.

Santa Teresa legérdekesebb látnivalója a spanyol torony vagy más néven a Longosardo torony, amely a 16. században épült egy tengerpart melletti dombra. Ebben az időben a spanyolok uralták Szardínia szigetét. Feltételezem, hogy ilyen környezetben a várvédők is élvezettel teljesítettek szolgálatot. A másik tudnivaló, hogy innen indulnak hajójáratok Korzikára. Maga a település nem egy klasszikus, lelketlen rezort, a májusi forgalomban legalábbis megőrízte hangulatos, vidékies karakterét.

Santa Teresa Gallura sétálóutcája

A település mellett a tengerpart formás sziklái is felizgattak, élvezettel ugrándoztam rajtuk. Némely szikla alakzatok külvilági tájra emlékeztettek. A fekete sziklák eléggé idegennek, de annál különlegesebbnek tűntek. A furcsa idomok sokáig lefoglaltak, fényképezőgépem gyakran elsült. A köveken szökellve ki akartam jutni egy zátonyra, de a víz zsákutcát teremtett. Eztán visszaszökdécseltem Santa Teresa legfőbb strandjára, a Rena Biancára, amely szintén a csodás kategóriába sorolható, teljesen mindegy melyik szögből nézi az ember.

Santa Teresa di Gallura, a tenger Rena Bianca strand közelében

Szállás után még csak ezután kutakodtam és nagy nehezen találtam is. Egy kocsma feletti zugba fészkeltem be magam. A célnak, hogy éjszaka egyet aludjak, tökéletesen megfelelt. No de messze volt még az éjszaka. A legeslegnagyobb látványosság errefelé Capo Testa sziklaformációi és hát ezt vétek lett volna kihagyni. Öt kilométernyi cipőkoptatás következett.

Capo Testa, sziklaformációk

Capo Testa egy félsziget, amely a Szardíniát Korzikától elválasztó Bonifacio-szorosba (ejtsd: bonifácso) nyúlik bele. Üreges, szemcsés kőzeteket fedezhetünk fel, amelyeknek a falai simák és homorúak. Só erózióval magyarázható a sziklák lyukacsossága. Az ilyen kőzettípusok árapályban gazdag területeken fordulnak elő. A populáris, szervezett túrákon ilyenkor próbálják ámulatba ejteni a népet azzal, hogy a sziklaformációkat összehasonlítják valamivel, leginkább egy-egy állattal. Ennél sokkal érdekesebb, hogy például a pisai katedrális építéséhez innen is vittek köveket.

Nem ígérkezett egyszerűnek eljutni a sziklák szárazföld felé eső végétől a tengerig. Sok mászás és ugrálás váltotta egymást a helyenként tűéles gránittengeren. Néhol elakadtam, mert utamat állta az azúrkék tenger. Ennek ellenére jól szórakoztam. A szél felcsapta a hullámokat a kőfalakra. Egy-egy sziklák által körbevett mederben picinyke állóvizek keletkeztek, ahol az alga láthatóan jól érezte magát. Máshol mini kanyonok, marsbéli tájak alakultak ki. Vagy másfél órát elbohóckodtam ezen a kőrengetegen. Aztán visszacammogtam a városba, amit alaposabban körbejártam, majd vacsi, fürcsi, pizsi és szunycsi.

Capo Testa, víz a Marson

Capo Testa, kanyon

Kulcsleadáskor fizettem ki a szobát, de mivel reggelit nem itt fogyasztottam, nekiálltam alkudozni. A fogadós belement, így öt euróval kevesebbet fizettem. Megveregettem a vállát a kispajtásnak, aztán leléptem. Szeles időjárás fogadott, nem tűzött annyira a nap.

Újfent busszal és újfent egy átszállással eljutottam Tempio Pausaniá-ba. Vajon Szardínián ismerik azt a szót, hogy közvetlen járat? Vagy én választottam ki az úticélokat ilyen érdekesen?

Sok tengerpart után nem ártott némi levegőváltozás. Ez a bájos városka a hegyek között épült ki. Szürke gránitkő épületei és fesztelen életritmusa miatt érdekes település. Jó néhány palota, a 13. századi gyökerekkel rendelkező Santa Croce és Szent Péter templom, és a szép, rusztikus történelmi központ erősen csábítja a kirándulni szerető pácienseket. Sőt, nem illik kihagyni a parafa feldolgozását bemutató történelmi múzeumot sem, bár ez alól én kibújtam. Hiszen csak addig időztem ebben a helységben, amíg újból fel nem szállhattam egy buszra.

Tempio Pausania, a Szent Péter templom és rusztikus kőházak

Következő állomás: Sassari. Ezzel Galluriából átléptem Sassari megyébe. Sassari nagyvárosnak számít, Cagliari (ejtsd: káljári) után a második legnépesebb Szardínián. Egy lemezlovasnál vettem ki egy szobát. Na, persze beköltözéskor gőzöm nem volt arról, hogy lemezlovas a fószer, csak a lakás posztereiről derült ki.

A belvárosban járkálva egy kapualjban vettem észre a szoba kiadó táblát. Felhívtam a srácot, aki fél óra múlva megjelent és bekísért a kéglibe. Addig a kapualjban várakoztam. De legalább lett szállásom. Az odú simán megfelelt, más kérdés, hogy nem lett kitakarítva. Csak este vettem észre, hogy tiszta hajszál volt minden a fürdőszobában. A hálószobát rendben találtam. Mindegy, egy éjszakát kibírtam.

Csak ezután vettem nyakamba a várost. Mindjárt az elején egy tudatlan rendőrrel hozott össze a sors. Az Archeológiai és Néprajzi Múzeumhoz vezető utat próbáltam kiszedni belőle, de nehéz feladatot adtam. Vagy csak kakált rám. Addig csavarogtam, míg végül belebotlottam a múzeumba, de túl későn. Egy rövid idő erejéig be lehetett volna még ugrani, de én inkább hátat fordítottam a kiállításnak. Azon járt az agyam, hogy visszamegyek a rendőrhöz és elmagyarázom neki, merre is van a múzeum. Sassari 1872-ben épített főterén, a pompás épületekkel körülölelt Piazza d’Italián őrízte a rendet.

Sassari, Giordano-palota

Ez a tér a városfalon kívül épült, a történelmi városrész határában, az ókori út mentén, mely Porto Torrest kötötte össze Cagliarival. Egy kevés tatarozóállvány azért belerondított a képbe. Az itt álló neogótikus stílusú Giordano-palota 1878-ban épült, az 1806-ban elkészült megyeháza pedig egykor hercegi palotaként funkcionált és a Savoyai-ház királyi lakosztályainak adott otthont. Sassari (ejtsd: szasszari) történelemben gazdag település, palotái, neoklasszikus terei lenyűgözőek. Kultúrájának kialakításában szerepet játszottak a genovaiak, a pisaiak, a katalánok, az aragóniaiak, a spanyolok és az osztrákok. Majdnem mindenki, mondhatnók.

Sassari, a katalán gótikus San Nicola katedrális 13. századi alapokra épült. Díszes, boltíves homlokzatáról három mártír néz le. Legfelül Szent Miklós szobra látható

Mielőtt Szardíniára utaztam, az egyik kolléganőm azt kérdezte tőlem, minek megyek Sassariba, amikor ott semmi látnivaló nincs. Ez a kolléganő Szardíniáról való és amikor viszontláttam, elmeséltem neki, miket láttam ebben a városban. A másik szárd kolléganőm számára azonban teljesen ismeretlenül hangzott Sassari neve, éppen ezért még csak a kérdéseimre sem tudott válaszolni.

No de térjünk vissza Sassariba: a La Vela Latina étteremben tipikus szárd ínyencségekkel búcsúztattam a napot. Igazán megadtam a módját: zuppa di finocchietti és asinello con patate al forno (ejtsd: dzuppa di finoketti, ázinello kon pátáte ál forno).

Az előbbinek a lényege a száraz kenyér, édeskömény, scamorza és pecorino sajt, valamint aszalt paradicsom, no meg a sütő. Bár a zuppa levest jelent, ez esetben elég távol állt tőle. Első olvasatra tán nem tűnik különlegesnek, pedig az volt. A főétel, azaz az asinello pedig mi is lehetne más, mint csacsi sütőben sült krumplival. Nagyon finomakat főztek. Húsukat vizsgálva nem tudtam megkülönböztetni a fülest a lótól. Élőben egyszerűbb.

A pompás lakoma után csak a halk emésztés és a szundi maradt hátra. Mellesleg a csacsi népszerű étek ezen a tájon. Sőt, az asinarai fehér szamár egy Szardínia északnyugati részén őshonos vadszamár faj.

Sassari, Santa Maria di Betlem templom