A Pinkától a Muráig
Magyar karika – 9. rész
Legújabb cikkek
- Színes piacok 2024-12-13
- Mókás táblák, feliratok 2024-12-11
- Útvonal értékelő Magyar karika - 10 2024-12-09
- A Pinkától a Muráig Magyar karika - 9 2024-12-06
- Fertő-Hanság és Kőszeg Magyar karika - 8 2024-12-04
- Kemencétől Lébényig Magyar karika - 7 2024-12-02
Felsőcsatár közelében ért az újabb pompa. Miután felerőszakoltam magam a bűnmeredek Hegy utcán és leparkoltam az elhagyatottnak tűnő ifjúsági tábornál, legyalogoltam a Pinka-szurdokba. Egészen remek, vadregényes kirándulóhely.
Az Alpokban eredő Pinka látványos folyóvölgyet alkot itt. A szabályozatlan és sebes folyón még egy hallépcső és egy mesterséges vízesés is megfigyelhető.
Pinka-szurdok
Pornóapáti elhagyása után úgy gondoltam, hogy Jákot és a forgalmat kikerülve, erdei utakon folytatom tovább dél felé. Ám nagyon durván elkavartam.
Ráadásul bringám hátsó gumija is leeresztett. Mindez az erdő közepén. Hovatovább, a tájékozódáshoz használt telefonos applikációmon nem jelent meg a helymeghatározó pötty. Az erdei barangoláshoz kevésbé alkalmas gugli térképét hívtam segítségül, de az is megetetett párszor.
A lényeg, hogy végül megtaláltam az áhított csapást és felfújt hátsó gumival robogtam be Szentpéterfára.
Szentpéterfán visszaköszönt a Fertő környékén tapasztalt, többnyelvű kultúra. Ebben a térségben ugyanúgy együtt él a német, a horvát és a magyar. A tűzoltószertáron például a gasilski dom felirat, az iskolán pedig a stara skola olvasható.
Furcsa volt viszont, hogy a szomszédos osztrák faluban a nyomát nem láttam ennek a kulturális keveredésnek. Merthogy egy újabb erdei bénáskodást kikerülendő, három kilométer erejéig Ausztriában is pedáloztam.
Pinkamindszentről a Rába felé vettem az irányt, majd lényegében annak mentén érkeztem meg az osztrák határ közvetlen közelében álló rönöki Szent Imre templomhoz. Konkrétan a bejárattól húsz méterre már Ausztria fekszik.
Rönök, Szent Imre templom
Ez egy Árpád-kori múlttal rendelkező búcsújáróhely, bár az eredeti templomot a viharok teljesen elpusztították. Az újjáépített, 1904-ben felszentelt imaház egy idő után szintén pusztulásnak indult. Burgenland népének kezdeményezésére kezdődött el a restaurálás a nyolcvanas években és II. János Pál pápa első magyarországi látogatásakor áldotta meg.
A Ják környéki erdőkben felfújt hátsógumim Szentgotthárdig bírta. Ott teljesen megadta magát. De csak egy fejedelmi pizza bepofozása után láttam hozzá a javítási munkálatoknak.
Hazánk legnyugatibb településén, a festői fekvésű Felsőszölnökön felkutattam az ország legnyugatibb pontját. Sőt, Magyarországon csakis ezen a tájon található lucfenyves.
A Szölnöki-patakot követve, erdei úton tekertem el egy elágazásig. Itt letámasztottam a brinyót, és egy igen szép túraösvényen ostromoltam a nyugati pontot.
Mely egyben egy hármashatár és piknikező hely is. A rendszerváltás évében, 1989. június 4-én itt találkozott először a szlovén, az osztrák és a magyar nép.
Hármashatár
Hovatovább Felsőszölnökön találtam rá az igazi kocsmahangulatra. Országjárásom több ivót érintett, de ha nyitva is voltak, többségükben alig lézengett valaki. Itt azonban óriási terefere zajlott. Felkeltette a figyelmemet a Gostililna felirat a csehó falán, vagyis szlovénül is kiirták, hogy fogadó.
Kicsit arrébb, egy remek panorámát nyújtó étteremben venvidéki kajákra leltem. Ilyen például a szögleves, melyhez füstölt húst, babérlevelet, ecetet és fokhagymát használnak fel és behabarják tejföllel és liszttel.
A másik különlegesség a dödölle. A megfőtt krumplihoz még a láng elzárása előtt lisztet adnak. Ebből masszát készítenek, majd galuskákat formáznak és megsütik a pirított szalonnából visszamaradt zsírban. Pirított hagyma és tejföl is jár hozzá.
Az étlapon még a gibanica, vagyis a százrétű rétes és a barackos joghurttal tálalt, tökös-magos kerekpite is szerepelt.
Régen ezen a tájon egyébként árpakásából, kukoricából és babból, illetve káposztából és babból készült egytálételeket ettek. Sőt, sok tejterméket.
A kukoricával terjedt el a tök és a tökmagolaj. Ha egyszer az Alpokalján, a Venvidéken vagy az Őrségben biciklizel, biztos fogsz látni eladó tökmagolajat. Esetleg eladó mézet.
Kétvölgy környéke naplementekor
Felsőszölnökről Kétvölgy felé vettem az irányt. Eddig is lenyűgözött a táj, de ez a szakasz rátett még egy lapáttal, ami a szépséget illeti. A völgyek üdezöld legelőit kicsit magasabban dús erdők váltják fel. Hepehupás vidék. És lenyűgöző.
Addig azt hittem, a Zemplénnél és a Salgó környéki hegyeknél szebbet nem fogok látni. Hát a Venvidék és az Őrség igencsak elgondolkodtatott. Kihozom négyes döntetlenre. Pedig olyan kaptatók kínoztak egyfolytában, hogy majd berosáltam.
Kétvölgyben áll egy szoknyás harangláb, melynek van egy különleges sztorija. A felállítása előtt óriási csetepaté alakult ki a lakosok között, mert a bíró a saját háza mellé, a völgybe akarta azt állíttatni.
Ám egy kölök ellopta a harangot és arra a dombra vitte, ahol most is áll. Megkongatta és a hangját három faluban is hallották. Ez győzte meg az embereket.
Göcsej rengeteg mesés bringaösványt kínál
Kétvölgyről vadregényes erdei országúton gurultam el Szalafőre. Szalafő, annak is a pityerszeri része egy népi műemlék együttesről és a bölényparkjáról ismert. Utóbbi érdekelt inkább.
Néhány európai bölény lelt itt új otthonra. A fenséges állatokat senki nem eteti, a vadon körülményeit nyújtják nekik úgy, hogy közben a látogatók is megcsodálhatják őket.
Egy kifejlett hím elérheti a százkilencven centis magasságot és a kilencszáz kilót. Várható élettartamuk cirka harminc év. A fiatalabbak béketűrőbbek és jóindulatúak, míg az öregek mogorvák és hirtelen haragszanak.
A vadonban kizárólag a farkas jelent veszélyt számukra, de nekik is sokat kell azon dolgozni, hogy elejtsenek egyet. A bölények ugyanis az irdatlan erejükkel könnyen visszaverik a támadásokat.
Magyarszombatfa büszkeségei évszázadok óta a fazekasok. Jópár műhely található a faluban. Köszönhetően az Őrség jó minőségű agyagának.
A huszas, harmincas években több, mint száz fazekas dolgozott a faluban. Ma már csak hat viszi tovább a hagyományt. A bőrrel való korongozás és az egyedi vonalvezetés a magyarszombatfai stílus jellemzője.
Áll a faluban egy nádtetős parasztház, ahol egykor fazekasműhely működött. Természetesen zárva találtam, mint a legtöbb tájjellegű házat a körutam során.
Ugyanígy jártam a szomszédos Velemérben, mely szintén ott figyel a fazekasság térképén. Ám ezúttal az árpádkori templomon lógott lakat.
A 13. században szentelték fel és a 19. század óta elhagyatottan áll a falu fölött, az erdő szélén. Azért építették ide, mert annak idején a mostani erdő helyén helyezkedett el Velemér. Méghozzá abban az irányban, amerre a bejárat néz. Egyhajós, téglalap alaprajzú imaház román stílusjegyekkel.
Velemér, öreg templom
Az ormánsági és a szatmári református templomokban látott népi barokk díszítésekre emlékeztet a szentgyörgyvölgyi kápolna főhajója.
A jelenlegi templomot egy sárfalú helyére emelték a 18. század végén és száznegyvenöt fakazettával látták el. Jutott belőlük a mennyezetre, a karzatra, és a karzat aljára. Jellemző színe a kék. Valamennyi kazetta helybeli asztalosok keze munkáját dícséri. A festést egy iskolamester vállalta magára.
A templom utcájával szemben egy kapu őrzi a szocializmus és a tsz-ek emlékét, melyen a következő felirat áll: Új Élet Mtsz. Tök jó, hogy nem bontották le.
Szentgyörgyvölgyi templom
Egy faluval arrébb is lefékeztem. A márokföldi temető az ország egyik egyedülálló temetkezési szokásának emlékét őrzi.
A közel ötven sökfa a puritán reformátusok fejfája. Ezek többnyire tölgyfából készített egyszerű sírjelek. A felirat csak az elhunyt nevét és életkorát tartalmazza. Ám sok helyen lekopott az írás.
Sökfás temető
Rédicsen keresztül karikáztam tovább a Lendvadedesi tóhoz. Remek pihenőhely és piknikező. Horgászokat is láttam. Teljes nyugalom, síri csend a természet lágy ölén. Kell ennél több?
A forgalom messze elkerüli, a legközelebbi falu, Lendvadedes is jobbára zsákfalu, ha nem számítjuk az erdőkön keresztül hasító utakat.
Az egyik ilyen erdei út terelt tovább, de nem volt benne sok köszönet. Országkerülő cangatúrám talán legmeredekebb emelkedője szívatott kegyetlenül. A szintemelkedés csupán kétszáz méter körül lehetett, de kikészített.
Ráadásul az iránytmutató táblák sok helyen hiányoztak. Mivel a telefonom is lemerült, több kereszteződésnél hasraütésszerűen választottam irányt. Bevált.
Lendvadedesi tó
Egyre fenyegetőbb, hogy Ausztria hivatalosan belép a háborúba Oroszország ellen. Ausztria-Magyarország mostantól háborúban áll Szerbiával. Mindez egy 1914-ben megjelent New York Times első oldalán olvasható, melynek egyik példánya bekerült a hamburgerem alá zsírfogónak. Méghozzá Tornyiszentmiklóson.
Ezután rácsatlakoztam a Murát követő utakra. Zala és Somogy megye határánál bukkant fel a Visszafolyó-patak. Nevét az adja, hogy a hazai vízfolyások többségétől eltérően délről északi irányba folyik. A patak környéke tele van mesés égerligetekkel. Régebben állt itt egy vízimalom, illetve egy palánkvár, melyet a költő és hadvezér Zrínyi Miklós épített.
Bringaút
Bicajos kalandozásom utolsó említésre méltó pontja Őrtilos. Itt találkozik a Mura és a Dráva. Hatalmas sebességgel gabalyodnak egymásba.
A folyóparti tisztáson vertem le utoljára a sátramat. Igencsak kellemes környezetben, teszem hozzá. Még az időnként elhaladó vonatok sem rontottak az élményen.
Őrtilossal kapcsolatban eszembejutottak gyerekkori emlékek, amikor a rádió minden nap délben ismertette a vízállásjelentést.
Őrtilosnál a Dráva 120 centiméter, hajóvonták találkozása tilos – mondták. Gyerekként persze egyik szót sem értettem.
Annyi jött le, milyen szar lehet szegény hajóvontáknak, hogy nem találkozhatnak. Állandóan el voltak tiltva egymástól. Rossz fát tehettek a tűzre.
Folyótalálkozó, avagy balról a Dráva, jobbról a Mura
Most már tudom, hogy balesetmegelőzés céljából tiltották meg a randikat. Folyószűkület esetén ugyanis a hajók nem férnek el egymás mellett. Ma már nem sajnálom a hajóvontákat.
A rend és a becsületesség kedvéért még eltekertem Gyékényesre, hogy meglegyen a teljes kör. Ugye, Gyékényesen történtek meg a legelső pedálfordulatok. Innen indult határt követő, országkerülő kalandom. És itt ért véget.