A Gunung Mulu Park legérdekesebb szegletei kizárólag szervezett túra keretében látogathatók. A számos program közül én két barlangtúrát böktem ki. Az első délelőtt indult és a motorcsónakkal megközelíthető “Szelek barlangjához” (Cave of the Winds), valamint a “Tisztavíz barlanghoz” (Clearwater Cave) vezetett. Útközben egy rövid pihenő erejéig kikötöttünk egy penan falunál, Batu Bungannál.

A penan a Borneón élő orang ulu törzsek közé tartozik. Orang ulu jelentése felsőfolyás vidékéről való ember, tehát akik patakok, folyók felső folyásánál, erdőben élnek. Egykor vadászó-gyűjtögető nomád életmódot folytattak. Folyamatosan járták az erdőt, rendszerint egy óriási kört írtak le, melynek teljesítésére egy év szükségeltetett.

Cölöpökből, rattanból és pálmalevélből eszkábáltak menedéket, az úgynevezett “sulapot”. A pálmalevelet vászonnal helyettesíthették. A padló legalább egy méterrel a talaj fölött húzódott. De csak három hétre táboroztak le, ennyi idő alatt merítették ki az adott terület erőforrásait. Naponta csak a feltétlenül szükséges mennyiségű elemózsiát gyűjtötték össze és nem többet. Ezt a szokást “molongnak” nevezik.

Kevés ingóságukat rattanból készült hátizsákban cipelték magukkal. Azzal, hogy állandóan vándoroltak, esélyt adtak a növényeknek, hogy újra kihajtsanak. Így mindig termésben gazdag területre térhettek vissza.

Megélhetésük nagyban függött a szágópálmától, a belőle nyert kivonat volt a legfontosabb eledelük, melyet hallal, vadhússal vagy a dzsungel gyümölcseivel körítettek. Az állatokat fuvócsővel vadászták le. Az erdő volt a mindenük, az élelmiszerbolt, a piac és a gyógyszertár egyszerre.

Egy csapatban legalább egy család élt, létszámuk nagyjából az öt és a húsz között mozgott. A férfiak nyújtották a fülcimpájukat és egyenfrizurát hordtak.

Penan manus – egy hetvenes években megjelent, borneói törzsekről szóló könyvből vett fotó

A penan nyelv a maláj-polinéz nyelvcsalád tagja. Különleges nyelv, mely megkülönböztet minden egyes növényt és állatot, de nem érti az “erdő” szót. A ‘tongtana’ kifejezés vonatkozik az erdőre, de ennek jelentése a “világ, ahol az emberek élnek”. Tehát az erdő egyenlő a világ szóval, mely nyílván a nomád életmódból ered. Hat féle szavuk van a “mi” névmásra attól függően, hogy milyen nagy csoportra vonatkozik a “mi”. Legalább tízféleképpen utalnak a szágópálmára, de nem ismerik a háziállat és a tolvaj kifejezést. Persze az idők folyamán több más nyelvből kölcsönöztek szókapcsolatokat, még az angolból is, ugyanakkor a dzsungelben titkos jelbeszédeket használnak, sőt botok és ágak különböző elrendezése ugyancsak a kommunikáció jele.

Kultúrájuk alapvető jellemzői a megosztás, az osztozkodás, és ahol semmi nem tartozik egy emberhez. Ha csak egy pici állatot lőnek, azt is igazságosan, testvériesen osztják el egymás között. A helyes viselkedést példákon keresztül tanulják és nem pedig szigorú fegyelem árán.

A halált nagyon komolyan veszik. Senki nem hangoskodhat temetkezési helyek közelében. A penanok azt vallják, hogy a halott lelkének nyugalomra van szüksége. Amint eltemetnek valakit, a penanok elhagyják azt a helyet és soha többé nem foglalkoznak vele, nem említik az elhunyt nevét. Ha mégis utalni szeretnének rá, a sír helyére hivatkoznak.

A penan törzs azon utolsó csoportok közé tartozik a világon, melynek tagjai között még mindig találunk hagyományos életmódot folytatót. Ők az egyetlenek a borneói Sarawak államban. Manapság népességük eléri a tízezret, közülük nagyjából háromszáz jelenleg is a dzsungelt tekinti otthonának. A többség letelepedett és próbál megfelelni a modern kor elvárásainak.

Egy penan család a dzsungelben – egy hetvenes években megjelent, borneói törzsekről szóló könyvből vett fotó

A letelepedés gondolata a brit gyarmatosító időszakban, vagyis a huszadik század első felében merült fel először, amikor a britek rendszeres kereskedelmi találkákat szerveztek a penanoknak. A penan a dzsungel termékeit cserélte el gyógyszerért a többi, már letelepedett urang ulu törzzsel britek jelenlétében. A britekre azért volt szükség, hogy megelőzzék a penanok kizsákmányolását.

Az 1930-as években aztán megjelentek a keresztény hittérítők, akik tovább ösztönözték a penanokat, hogy cövekeljenek le végérvényesen és vegyék fel a kereszténységet. Muszlim hittérítők szintén kóboroltak erre, de az animizmus és a muszlim vallás között túl nagy lett volna a váltás. A muszlim túl szigorú az animizmushoz képest, ezért ők nem jártak sikerrel. Még szép! Ki mondana le a vaddisznó húsról, ha az alap eledelnek számítana?

Az animista penanok abban hittek, hogy minden egyes állatnak, fának, sziklának, hegynek és folyónak van szelleme. Hogy mely irányba indultak vadászni, nagyban függött egy-egy madár viselkedésétől és mozgásától. Vallásuk központjában a madarak álltak, ezért hordtak tollakat. A madártollak fontos szerepet kaptak a vallási táncoknál is. De ahogy említettem, a többség mára felvette a keresztény vallást.

A legnagyobb életváltás a hatvanas években ment végbe, a legtöbb penan ekkor vetett horgonyt. Eleinte cölöpökre emelt fakuckókra tettek szert. A létszám növekedésével később megépültek a több család befogadására alkalmas hosszúházak.

Batu Bungan “ajándék” kéglijei, háttérben egy modernebb hosszúház

A hetvenes években aztán megismerkedtek a napi munka és a készpénz koncepciójával. Különösen a rizsföldek adtak számos embernek munkát. Amikor a Mulu Nemzeti Park megnyitotta kapuit a turisták előtt, jónéhány penan jelentkezett erdei idegenvezetőnek, mivel ismerték a dzsungelt.

Természetesen az egész penan életmódváltáshoz nagyban “hozzájárult” a maláj kormány. Olyan egyezséget kínáltak a penanoknak – már ha volt nekik egyáltalán választásuk – melynek értelmében ingyen juthattak kunyhóhoz, orvosi ellátáshoz és oktatáshoz. Az erdőt továbbra is használhatják zöldségeskertként és gyógyszertárként, de nem élhetnek az erdőben és nem vadászhatnak veszélyeztetett állatokra. Más kérdés, hogy az állam eladta alóluk a dzsungelt fakitermelő cégeknek, tehát esélyes, hogy az a bizonyos zöldségeskert és gyógyszertár a jövőben egyre kisebb és kisebb lesz. Az állam úgy gondolta, kompenzál azzal, ha viskókat ad cserébe.  

Érdekes témakör az integráció. Hagyjuk inkább békén a civilizációtól távol élőket, vagy az a jobb, ha megtanítjuk őket írni, olvasni és okostelefont kezelni? Igazságos a fenti egyezség, vagy csorbul a demokrácia és inkább kényszerítésről van szó? Vagy a messziről jött ember ne formáljon véleményt és legyen ez inkább az ő dolguk? Nyílván meggyőző választ kizárólag a penanok adhatnak, mégis érdemes elgondolkodni rajt.

Batu Bungan faluban kialakítottak egy piacot, az úgynevezett ‘tamut’, ahol a mai napig érdekes portékákra tehetünk szert. Persze gagyit is árulnak. A piac legendás alakja egy idős asszony, aki orrfurulyával zenélt és szórakoztatott minket. Több helyi itt ücsörög és várja a pénznek látszó mentőövet a turistáktól. A turizmus növekedésével egyre nagyobb az igény a rattan kosarakra, hátizsákokra, és fúvócsövekre, így ma már Batu Bungan a leglátogatottabb penan település Sarawak államban.

Piac Batu Bunganban – előtérben a rattan áru, szemközt a gagyi

Kipróbáltam a fúvócsövet: egy palánkra kiaggasztott céltáblát próbáltam eltalálni mintegy tíz méterről. Egyéni csúcsom egy hatos lett. Majd megkértem a helyi mestert, mutassa meg, hogy kell. Ekkor értettem meg igazán, mi értelme volt egy tizes számmal ellátott piros kört rajzolni a céltábla közepére. Négy fújásért átszámítva nagyjából negyven eurocentet kértek. Halálosan jó móka.

A fuvócsöves vadászat sztorijához hozzátartozik, hogy eredetileg a vadászok növényből kivont méreggel kenték be a nyíl hegyét. Képesek olyan mérget kotyvasztani, amely három perc alatt végez a vaddisznóval. Nagyobb állatok elejtésénél fém végű nyilakkal operáltak. Nem számított ritkaságnak a nyílról lecsepegő méreg, mely a fuvócső száj felőli részére került. Mivel a penanok az egész cső véget bekapták fújáskor, a méreg rá-rákerült az elülső fogakra. Szóval a pechesebb, még nem civilizálódott penan férfiak szája erősen huzatos.

A hagyományos penan kultúra tehát eltünőben van a civilizáltságnak köszönhetően. Nyújtott fülű embert csak kettőt láttam, törzsre jellemző frizurát egyáltalán nem.

Ha egy kicsivel eredetibb penan világot szeretnél látni, repülj az indonéz határ közelébe. Bario a legjobb tipp, ahonnan kétnapos dzsungeltúra árán elcsatangolhatsz például Pa Tik faluba, a nomádabb penanokhoz. Na persze, ők sem az erdőben laknak már, de talán többet megtapasztalhatsz a tradíciójukból. Zseblámpát és dzsungelt jól ismerő tolmácsot vigyél magaddal.