A GR20 több, mint egy túraútvonal. Megfizethetetlen élmény. Épp ezért érdemes kellő időt szakítani rá.

A beszámolóm első részében említettem néhány magasztos jelzőt, mellyel az internetes oldalak a GR20-t illették. Valóban mitikus, nagyszerű, szép és kihívást jelentő. Nehézsége az állandó hőségből, a mindennapos korai kelésekből és a hat-nyolc órányi sziklás, egyenetlen terepen való túra adagokból adódik. Egy lazábbra vett kirándulás nagyban könnyíthet a feladaton, illetve segít mélyebben átélni a festői tájak által nyújtott örömteli pillanatokat. Persze minél gyorsabban legyalogolni a száznyolcvan kilométert szintén szép kihívás.

Csupán három etap igényelt komolyabb erőpróbát: a Vizzavona-Onda, a Petra Piana-Manganu és a Tighiettu-Haut Asco szakasz. Technikailag a sokáig kétezer méter fölött kanyargó Pietra Piana-Manganut mondanám a legnehezebbnek, ahol előkerül minden végtag a kapaszkodáshoz. A via ferrata lánc és a beékelődött szikladarab a hab a tortán. Bár nem a GR20 része, a Monte Cintóra vezető nyom sem gyerekjáték. A GR20 vonalától a Monte Cintóra és vissza nagyjából két óra szükséges. Akinek a Monte Cinto teteje túl sok, az is bátran induljon el, mert az Eboulistól mintegy tíz-tizenöt percre mesés kilátópontra bukkanhat. A többi szakasz – bár nem lebecsülendő – könnyebben teljesíthető az időkénti kitettség ellenére is.

A turistajelzések a legtöbb helyen jól láthatók és követhetők. Néhány esetben tűnt csak el. Ilyenkor az improvizációs készség kerül előtérbe. A mobil lefedettség erősen hiányos.

Usciolu menedékház

Az interneten fellelhető oldalak rengetegféleképpen vázolják az útvonalat. A szakaszok száma mindegyiken más. Nem véletlenül: te döntesz. Ha időmilliomos vagy és napi négy óra gyaloglás elegendő, abszolút bevállalható. Kizárólag rajtad múlik, melyik menedékáznál szállsz meg. Feltéve, hogy van hely. Minél előbb érsz célba, annál nagyobb az esélyed a – 2019-es árak alapján – hét euróba kerülő, vízszintes sátorhelyre.

De nem kötelező sátrat vinni. Úgy tervezhetsz, ahogy jónak látod: alhatsz a hütte sátrában (kilenc-tizenegy euró iccakánként), vagy a négy fal között a hütte matracán (tizennégy euró). Igaz, a matracok éppen vállszélességűek, egymás mellé vannak fektetve, tehát nagy eséllyel valakinek a szájában fogsz horkolni. Hovatovább egyes hírek szerint ágyi poloskákat rejthetnek, ellenük spray-vel védekezhetsz. Bizonyos kvártély emeleteságyai a dachaui koncentrációs táborban látott tákolmányokra emlékeztettek, de egy pillantra sem akarom kedvét szegni senkinek.

A pofára esést elkerülendő, mind a sátor, mind a matrac esetében ajánlott az előzetes foglalás, különben sanszosan a szabad ég alatt alszol. Amennyiben foglalásra szánod magad, tartanod kell magad a tervedhez, ha esik, ha fúj. Hálózsákot mindenképp vigyél, senki nem biztosít.

Tighiettu menedékház – ha kinyitod a szárd és baszk zászlókkal cicomázott ajtót, emeletes ágyakat találsz

A konyhafülke valamennyi kégliben alapfelszerelés. Főzhetsz hozott kajából, a menedékház boltjában vett eledelből, de befizethetsz vacsorára is tizennyolc-huszonkét euróért. A vacsora mennyei és hatalmas adag. A rendelést legkésőbb öt – fél hat körül add le. A reggeli katasztrófa, szánalmasan kevés, nem készít fel a túrára, ezért a hét-nyolc eurós tarifa drága. Első étkezésre és az útra a rúd kolbász és a csomagolt vagy friss pékáru becserkészése bölcs döntés lehet. A kolbász ugyan tíz-tizenkét euró körül mozog, a csomagolt kenyér pedig három, de napokig elég és több energiát adnak.

Ebédet kizárólag a Ciuttulu di i Mori háznál szolgáltak fel sonkás szendvics formájában, a többinél maximum előrecsomagolt kekszeket, és konzerveket vehettem.

Egy biztos, éhen nem halsz. Viszont vedd figyelembe, hogy nem a sarki közértből vásárolsz. Azért jutsz hozzá jó falatokhoz, mert a lovak három-négy órás menetelés árán odaszállítják neked. Éppen ezért érthető az enyhén magasabb ár. Ló hiányában a helikopter lépne elő, de azzal sem lenne olcsóbb a buli. De ha egyszer rászánod magad erre a túrára, ne a pénz legyen az elsődleges szempont, hanem az élmény, a hegyek, a természet és a kihívás. Csakis így élvezhető a GR20.

A víz valamennyi menedékháznál iható, a Cappanelle-Vizzavona közti szakaszon és a Melo tónál kipróbált természetes források úgyszintén. A zuhanyzóktól és a budiktól sokat ne várj, a lehető legegyszerűbb és legszerényebb körülmények várnak rád. Csupán a Cappanelle odúban tűnt fel némi civilizáció.

Ahogy említettem, éhen halni nem fogsz

Az áram sincs ingyen: az egyik hüttében két euróért töltötték fel a telefonomat.

Az időjárást tekintve folyamatosan pusztított a meleg. Hiába indultam el hétkor, kilenckor már folyt rólam a víz. Naptej nélkül szénné égtem volna. A rossz időjárásra a magaslati viszonyok miatt számítani kell. A kéglik házigazdái önkéntes meteorológusok, segítenek, ha bizonytalanság merül fel. A pulóver és a nyolc fokos komfortzónájú sátor simán megfelelt. Egyszer fáztam csak: éjszaka, a vihar idején.

Mint a legtöbb vonzó attrakció, a GR20 is meghódította a tömegturizmust és a foglalóoldalakat. A felkészülés idején tartottam kissé a zsúfoltságtól, a valóság azonban még éppen egészséges jeleket mutatott. Az angolt nagyon kevesen beszélik, a francia és az olaszhoz hasonló korzikai nyelv pörög helyette. Néhány hütte, mint például az Onda vagy a Capannelle egy bizonyos összeg felett elfogad kártyás fizetést, mégis jobb, ha készpénz van nálad.

Túrára fel hát! Éld át az olvasottakat a varázslatos Korzikán!