Szakasz: Dietersdorf – Keszthely. Távolság: 121 kilométer. Szintemelkedés: 777 méter, szintereszkedés: 847 méter. 

A dietersdorfi kukoricás első blikkre jó ötletnek tűnt az éjszaka átvészelésére, a sátram körüli állati randalírozások miatt lapos szemmel keltem fel. A célegyenesre próbáltam ráhangolódni. Eredetileg úgy terveztem, hogy a Rábával együtt vágok át a magyar határon Szentgotthárdnál, de olthatatlan vágyat éreztem egy szelfi készítésére a Magyarország táblával. Álmos fejem mondjuk nem alkalmazkodott a fotózáshoz. Szóval biztos ami biztos alapon felkanyarodtam a főút felé és Rábafüzesnél lőttem a szelfit és kopogtam be az országba.

A hazánkat jelző tábláról készült fotó egyben bizonyítékként is szolgált, hiszen ezzel jeleztem a British Heart Foundationnek, hogy teljesítettem az embertpróbáló túrát. Az angol alapítványról az első fejezetben ejtettem már szót, de egy kicsit lejjebb visszatérek rá.

Szentgotthárdon iziben megrohantam egy bótot és beinvesztáltam némi igazi magyar pogácsába. Eztán a gyönyörű fekvésű Hársas-tónál relaxáltam. A Hársas-patak felduzzasztásával született tó méltán népszerű kiránduló- és pecázó hely, gyalogosan és békaügetésben körbejárható.

Hársas-tó

Következett az Őrség dimbes-dombos útvonala. Eszméletlenül szép táj, csak fárasztó. Ráadásul útépítés miatt a sík szakaszokon is csak lassan haladhattam. Az első őrségi településen, Farkasfán egy fából készült, félszoknyás, tájjellegű haranglábat és egy régi parasztházat vettem lencsevégre. Azt olvastam, hogy a fenyőrigó elfogására szakosodott krapekok, vagyis a rigászok karácsonykor, hagyományőrzés címén a harang köteléről szálakat lopkodtak. Szerencsét tulajdonítottak neki. Más kérdés, hogy a kötél aztán elkopott és elszakadt. Arról nem szól a fáma, hogy a fenyőrigók azóta elszaporodtak-e.

Átgurultam a takaros Szalafőn, majd beértem az őrség központjába, Őriszentpéterre. Az Árpádkori templomot és a középkori téglaégetőt szimatoltam meg. Az egyhajós templom román stílusú, a 13. századból származik. A freskók nagy része elpusztult, némi töredék látható csak. Bár a jelenlegi bejárat az északi oldalon van, a déli oldal is rejteget egy kapu maradványt. Mégpedig egy románkori, félköríves kaput, mely fölött apró ablakok kacsingatnak.

Őriszentpéter, Árpád-kori templom

A téglaégető a templomtól nem messze, az erdő közepén lapul, csakis gyalogosan megközelíthető. Innen üzenem tisztelettel, hogy az információs tábláról lekopott a felirat, nem csoda, hogy bután távoztam a műemléktől.

Majd megfeledkeztem egy másik felejthetetlen őriszentpéteri élményről: gibanica. A név egy szlovén eredetű rétest takar, melyet rétegesen mákkal, túróval, dióval és almával töltenek. Mennyei csemege.

A nagyrákosi völgyhidi vásárnál ugyancsak befaroltam. Ez egy évek óta, minden júliusban megrendezésre kerülő népművészeti és kézműves vásár. Az Őrségre jellemző, gyönyörűen felújított nádfedeles parasztház előtt mesemondó szórakoztatta a nagyérdeműt. Pár lépéssel arrébb, a pajtánál ostorral csapkodták a gyerekeket. Még mielőtt felháborodnál és rendőrért kiáltanál, hozzáteszem, hogy a lovász ügyeskezű volt és az ostor simogatóan ölelte át az ifjakat, akik nagy vigyorral vetették alá magukat a procedurának. Persze az is lehet, hogy szadista hajlamukat élték ki.

Völgyhídi vásár Nagyrákoson

A nagy bámészkodás közepette langalló illat csapta meg az orromat, kábultan álltam be a kilométer hosszú sorba. Aztán hiányérzetem támadt: a kemence hiánya okozta. Vagy átlátszósat építettek? Tán a pult alatt füstölgött? Ekkor kiléptem a sorból, nem bíztam a varázsigékkel sült langallóban.

Továbbgurultam, egészen Pankaszig, ahol megtekintettem a híres nevezetes, szoknyás, zsúpos haranglábat. A gerendák és az oszlopok tölgyből készültek, a tetején ácsorgó tornyot fazsindely fedi. A harangláb szomszédja egy régi kovácsműhely. Ottjártamkor lakat őrízte. Kizárólag előzetes egyeztetés esetén ismerkedhetünk meg a kovács mesterség fortélyaival.

Pankaszi harangláb

Zalalövőt elhagyván kellemes meglepetés ért: bicikliút!!! A mintegy tizennyolc kilométernyi, Teskándig tartó szakaszt egész korrektül megcsinálták, bár az autóbehajtást megakadályozni próbáló vas kapuk bringakerék morzsoló küszöbeivel nem tudtam mit kezdeni. És azt sem értettem, hogy a Teskánd és Zalaegerszeg közötti négy kilométeres táv miért nem került fel a tervasztalra. De hát én már csak ilyen elégedetlen vagyok.

Zalaegerszegen megpihentem, majd az előzetes terveknek nem megfelelően folytattam. A végállomásként kijelölt keszthelyi Festetics-kastély és Zalaegerszeg között nem létezik brinyópálya, ezért eredetileg egy eldugott útvonalat szerkesztettem Botfa, Búcsúszentlászló, Nemesrádó, Gétye, Zalaapáti és Alsópáhok érintésével. A transzeurópai túra azonban nem kegyelmezett az immáron enyhe nyolcast leíró hátsó kerekemnek. Tizennégy kilós motyó, macskaköves utcák, egyenetlen terepek, változóan magas járdaszegélyek kínozták paripámat, nem akartam újabb rázós futamnak kitenni.

Más választásom nem lévén a forgalmas hetvenhatos főútra hasaltam rá. Jelentem, túléltem. Pedig Hévizig még csak nem is álmodhattam autómentes életről. Ott viszont rákanyarodtam a Hévízi-tó Természetvédelmi Terület legendás és különleges, páfrányokkal tarkított sétányára. Innen pedig simán ellavíroztam a keszthelyi Festetics-kastélyhoz. A kastélyos-kerós szelfi nem maradhatott el. Talán nagyobb csattanó egy közismert szimbólummal pózolni egy ekkora út végén, mint mondjuk egy panelházzal, vagy egy lángossütödével.

A kastély bejáratánál egyébként kaptam egy kísérőt, együtt pedáloztuk le az otthonig tartó etapot. Tehát csak a “hivatalos” út végét jelentette a kastély. Arra nem telik, hogy ott lakjak. Várt még rám jónéhány kilométer, de azt röhögve, lazán, félkézzel és féllábbal abszolváltam.

Festetics-kastély

Összesen ezerkilencszázhat kilométert nyeltem le és huszonöt napon át csavarogtam. A felkészüléskor úgy gondoltam erre a teljesítménytúrára, mint valami gigászi erőpróbára, amelyet kevesen bírnának. Utólag viszont azt gondolom, hogy bárki teljesítheti, akinek van ideje és szeret cangázni. Könnyű belejönni. Akkor is bírtam tekerni néhány kilométert, amikor kiült rajtam a fáradtság. Sokan kerekeznek minden nap. A különbség esetleg annyi, hogy a nap végén nem ott kötsz ki, ahonnan elindultál. Persze az edzés és a tökéletes felkészülés alapvető.

Annyira élveztem egyébként, hogy a túra végeztével a következőn törtem a fejem: balkáni körút, vagy egy olasz csizma, vagy inkább egy balti túra? Lesz ennek folytatása.

Az út során rengeteg élményt gyűjtöttem. Érdeklődve vizslattam a tájak, az utcaképek, az építészeti stílusok, no meg a cipőm orrának váltakozását egy bicikli nyergéből. Az orr később szájjá alakult, Keszthelyre érvén az egész nagylábujjam kikandikált.

Az adott régióra jellemző pékáruk skálája érdekes téma. Gyakran látogattam pékségeket, mert nem kellett órákig az üzlet előtt hagynom a cuccaimat, gyorsan bevásárolhattam.

Szóval a sima croissant nyílván a legtöbb polcra felkerült. Az Angliában jellemző fahéjas tekercs és csokival töltött croissant Franciaország északi részén is népszerű. Lille-ben és Belgiumban aztán nagyobb választék köszöntött, megjelent töltelékként vagy feltétként a vanília és megismerkedtem az eclair (ejtsd: ekler) fánkok változataival. Egyes péksütiket eperrel vagy málnával turbózták fel. Németországban láttam először túrós költeményeket. Bajorországban és Ausztriában pedig az almás és a diós történetek domináltak. Szentgotthárdon néhány utánozhatatlan sajtos pogácsát pofoztam be. Csak a pálinkás kalács maradt ki.

Sörös élmények

Ahogy korábban említettem, a British Heart Foundation nevű alapítványnál reklámoztam a bringautat, tehát a túra karitatív célt is szolgált: szívbeteg gyermekek megsegítésére gyűjtöttem pénzt. Sajnos messze nem értem el a kitűzött hétszázötven fontot. Az adakozóknak viszont örök hála. A háromhetes felkészülés alatt, illetve a célbaérést követően folytattam csak internetes marketing munkát. Okostelefon híján útközben nem foglalkozhattam ezzel. Valahol számítottam a gyenge eredményre, nem reccsentem meg. Ami viszont igazán büszkévé tett, az a British Heart Foundationtől kapott üzenet:

Welcome Home – You were phenomenal!
Congratulations on conquering the mammoth UK to Hungary cycle challenge! What you’ve accomplished over the past days really is remarkable – you’re a complete #HeartRiders champion! 
Your endeavour and spirit over the course of this adventure has been exemplary. You’ve embodied the values of the BHF and we could not be more proud to call you one of our own. Taking on this challenge has pushed the British Heart Foundation even further as we strive to stamp out heart disease. Our supporters are the life-blood of our organisation so we are truly grateful that you stepped up for us.
We hope you’ve had the chance to put your feet up since your return – you deserve it! Congratulations once more on your achievements and very best wishes from the whole of the BHF Events team.
We can’t thank you enough.

Mindez magyarul így hangzik:

Üdv otthon – Fantasztikus voltál!
Gratulálunk a mamutnagyságú Egyesült Királyság – Magyarország táv letekeréséhez és a kihívás teljesítéséhez! Amit az elmúlt napokban véghezvittél, tényleg figyelemreméltó – igazi #HeartRiders bajnok vagy!
A törekvésed és lelkesedésed a kaland során példás volt. Megtestesítetted a BHF értékeit, és nem lehetünk elég büszkék arra, hogy téged is az értékeink közé soroljunk. Hovatovább ez a kihívás tovább ösztökéli a Brit Szív Alapítványt, hogy még jobban törekedjen arra, hogy leküzdje a szívbetegségeket. Támogatóink szervezetünk éltetőelemei, ezért nagyon hálásak vagyunk, hogy lépéseket tettél értünk.
Reméljük, hogy a visszatérésed óta lehetőséged nyílt pihentetni a lábadat – megérdemled! A BHF Events csapata még egyszer gratulál az eredményedhez és minden jót kíván.
Nem tudjuk eléggé megköszönni.

Én pedig azt nem tudom eléggé megköszönni, hogy velem tartottál.