Elérkezett az utolsó alkalom snowboardon. Próbáltam minél többet gyakorolni és a legtöbbet kihozni magamból. Továbbra is a jól bevált zöld pályán, azaz a kezdők pályáján edzettem, amelyből szerencsére széles a választék Alpe d’Huez-ben.

Pár kör után azonban felültem a libegőre, egyrészt, hogy magasabbról startoljak, másrészt pedig, hogy tapasztalatokat szerezzek a kiszállásból. Eleinte még szerencsétlenkedtem, de aztán már rutinból ugrottam ki.

A magasabbról való indulás meredekebb lejtőkkel és hosszabb úttal járt, így több lehetőségem volt elsajátítani a kanyarodást. Parádésan mentek a dolgok. Jól állt a lábamon szett. Senki nem zavart a gyakorlásban.

Egyszer azért buktam egy hatalmasat, órákig madarak csiripeltek a fejem fölött. Pedig szinte minden tökéletes volt: a pálya megfelelően lankás, az idő szép, a pálya jó, csak én voltam szar. Szóval már a terep végefelé manőverezgettem, amikor egy kissé leléptem a fékről. Majd, amikor újra egy picit lassítani akartam, valamit elronthattam. Talán elakadt a deszka a hóban, én meg hanyatt vágódtam. A tornagyakorlat alatt egy szó szerinti fejen átfordulást is végrehajtottam, majd hasra landoltam. A zsűrinek tetszett a mutatvány, kilenc pontra értékelték. A fejemet ugyan bevertem, de a sisak, a rengeteg tudás és az intelligencia megvédett a komolyabb sérüléstől.

Később tovább nehezítettem a dolgon. Ugyanarra a felvonóra szálltam fel és ugyanott szálltam le, csak egy másik, már-már kékes nehézségű pályán csúsztam le, amely a domborzatnak köszönhetően “negyedcső” alakot vett fel. Talán itt fejlődtem a legtöbbet. Noha túl sok hó esett erre a részre, és néhol el-elakadt a deszka, eséskor puhára landoltam.

Kilátás egy kabinból

Az egyik borulásom után látom, hogy lejjebb egy oktató a kar szerepét mutatja a tanoncoknak. Egy pillanatig néztem, majd kipróbáltam ezt a technikát. Igen hasznos feladvány volt. A folyamatos karlendítés sokat segített a kanyarodásban. Az oktató észre is vett, ahogy én ezzel a módszerrel siklok le és a nebulók tekintetét rám irányította. Példát mutattam a többieknek.

A karmunkának köszönhetően a végére annyira belejöttem és hirtelen annyira egyszerűbbnek tűnt a lesiklás, hogy már arra gondoltam, legközelebb felavatom magam egy igazi kék pályán.

Hazafelé tartva aztán majdnem összeütköztem egy csákóval. A nap elején használt hosszabbik pályán csúsztam lefelé, amikor egyszer csak a semmiből feltűnt a gyerek. Gyalog vágott át a pályán. A hülyéje. “A” pontból csak úgy át akart jutni “B”-be a legrövidebb úton minden tájékozódás nélkül. Én pont háttal voltam neki, méghozzá olyan lendületben, mint vak ló a gödör szélén. Nem értem, hogy nem vett észre. Ha nem esek el, kivasalom az arcot. Másképp nem tudtam már megállni.

Mindent egybevetve azonban remekül sikerült ez a nap. Kicsit szontyolodottan vittem vissza a deszkát a kölcsönzőbe. Kicseréltem egy pár snowshoe-ra, amitől ismét kinyílt a csipám. A borulás nyomait még éreztem. Reméltem, hogy az éjjeli pihenés segíteni fog.

Alpe d’Huez sírezort

Sokat nem segített, sőt, fejfájással küszködtem. Mégis lelkesen kötöttem fel a hótalpat, majd vágtam neki a fehér domboldalaknak. Közben hódeszkásokat fotózgattam, akik különböző mutatványokkal szórakoztatták magukat. Ez a rövid pihenő jót tett a fejfájásomnak.

Mutatványos snowboardon

Aztán felkapaszkodtam 2100 méterre, ahonnan el akartam csavarogni egy tóhoz, éppen ezért meglestem az útmutató táblát. Egyáltalán nem meglepő módon a térképem és a tábla ellenkeztek egymással. Úgy látszik, a franciák szeretik félrevezetni az embert.

A terep innen már nem volt különösebben nehéz. Hótalp nélkül is elboldogultam volna. Jó két és fél órát tekeregtem, mire elértem ahhoz a bizonyos tóhoz. Persze teljesen befedte a hó, nem fokozta az élményt.

Az ég beborult, nyoma nem volt a napsütésnek. Téli kiránduló idő, mondhatni. A 2015-ös napfogyatkozást erre a napra tűzték ki, de végül ebből nem vettem észre semmit.

L’Alpette pihenőhelynél felültem egy sziklahalomra, ahonnan a mesés panorámát szemlélve elmajszoltam az ebédemet. Lent a völgyben, Vaujany község környékén már rég kitavaszodott, talán rügyeztek a fák, mint öreg mama orrán a pattanás. Míg idefent minden fehérlett, mint Michael Jackson.

Tavasz és tél találkozása

Elindultam visszafelé, de egy másik útvonalon. Egy piros pálya aljához értem, ahol az egyik sífutópálya is becsatlakozik. Ahhoz, hogy rátérjek a hazafelé vezető ösvényre, fel kellett kapaszkodnom egy darabig a piros pályán. Európában a piros pályán a komolyabb síelők száguldanak, dőlésszöge nem haladhatja meg a 40%-ot, tehát el lehet képzelni, mennyire nehéz útszakaszt vállaltam be felfelé. Talán 10-15 méter lehetett a szintkülönbség, de eléggé megszenvedtem. A pulzusom nem bírt magával. A fejfájás néha előjött.

Ahogy visszaértem 2100 méterre, cimboráim pont előttem csúsztak el. Micsoda véletlen! Egész nap nem láttuk egymást, teljesen külön utakon jártunk, mégis egymásba botlottunk. Fogadóirodáknál ezt az eseményt nagy odds-cal adták volna.

Ekkor azon töprengtem, hogy hazamegyek pihenni, de találtam egy félig-meddig elmállott, de még vicsorító rókatetemet, amely erőt adott a folytatáshoz. Hát, igen, aki mínuszban hóban akar aludni, az úgy jár, mint ez a róka.

Csemete volt még az idő, ezért amint leértem a hegyről, felszálltam a községen keresztülhaladó kosaras felvonóra, majd egy másikra, amely levitt Huez faluba. Alpe D’Huez, a sírezort 1800 méteren fekszik, ám Huez falu 1100 méter körül. Innen legyalogoltam a La Sarenne folyó völgyébe. Érdekes, hogy a faluban és a szakadék északi falán teljesen elolvadt a hó, míg az erdőben és a folyóparton csak úgy vakított.

Öt óra táján visszaültem a felvonóba, amelybe épphogy befértem, annyira szűk volt. A síközpontban leadtam a snowshoe-t, majd kezdődhetett a pakolás és a takarítás. Annyira kedvező áron foglaltuk le ezt a hetet, hogy takarítás nem járt vele, így nyílván az elutazók takarítanak.

La Sarenne patak Huez falu közelében

Végetért a telelés. Hajnali ötkor keltünk, hogy elérjük a reptérre induló buszt. A hazaút nem tartogatott sok érdekességet. Az első nappal ellentétben semmi sajt szagú kabát, semmi késés, csak egy átlagos szombat reggel. Ugyanakkor előttünk állt még szinte az egész szabad hétvége.

Hazaérkezésünk után pár nappal tájékoztatott minket a “kedves” francia iroda, hogy az én szobámban lévő emeletes ágy megrongálódott. Csatoltak egy eléggé nehezen értelmezhető fotót, amin állítólag a letört rész látszott. Illetve a kis huncutok kijelentették, hogy levonnak egy bizonyos összeget a szállás elfoglalásakor leadott kaucióból, amely fedezi a bútor javítását. Nem akartunk hinni a szemünknek. Hozzátették, hogy annyira összetört az ágy, hogy nem is értették, hogy aludhattam rajta.

Ezek szerint mi hajnali ötkor, elutazásunk előtt törtük össze. Vagy talán ugráltunk rajta. Persze nem hagytuk annyiban a dolgot, de egy kevés pénzt így is lenyúltak.

Három évvel ezelőtt is akadt hasonló probléma, akkor a takarítás hiányával jöttek, holott leellenőrízték. Úgy látszik, a franciák élen járnak a szivatásban, és mindent megpróbálnak, hogy bunkó módon egy kis plusz pénzt szerezzenek.

Ennek ellenére jókat csúszkáltunk. A hatalmas pályarendszer és a rengeteg zöld és kék jelzésű terep miatt feltétlenül ajánlom Alpe d’Huezt. A szállás kiválasztásakor viszont nem árt az óvatosság.