A katmandui repülőjáratomig párat aludnom kellett, így szántam időt arra, hogy felkeressem a Thame faluban álló gompát, magyarul monostort. Az odavezető túraútvonal akklimatizációs csavargásra is tökéletesen megfelel. A rododendron rajongók szintén örömüket lelnék ezen a vidéken. A kacskaringós, néhol patakokat átszelő ösvény mentén gyakran feltűntek a pirosban vagy rózsaszínben pompázó bokrok.

Egy-két tábla emlékeztetett arra, hogy a németek és az osztrákok segítségével víz- és szélerőművek épültek, hogy megakadályozzák a fakitermelést. Ugyanis a nepáliak korábban lecsupaszították a hegyeket. Aztán láttam egy iskolai tábort, amelynek egyik épülete szintén német ajándék volt.

Namche-Thame útvonal, a virágzó Thesebu Khola patak

Elértem Thamo falut, ahonnan az a serpa származik, aki szerepelt az előző fejezetben említett filmben és aki tizennégyszer lépett fel a világ tetejére. Nem találtam otthon.

Aztán meg eltévedtem. Utólag tudom, hogy hülyeséget csináltam. Az egyik falu előtt elágazott az út. Jobbra állt egy mani fal, balra nem és én balra fordultam. A térkép szerint azt az utat kellett volna követnem, ami bevisz a faluba. És az az út visz be a faluba, amely a mani fal mellett húzódik. A mani fal minden evidéki falu kapuja. Szóval ez nem esett le, ezért tévedtem el.

Cserébe láttam egy kék és lila színekben tündöklő himalájai fényfácánt. Persze akkor még nem tudtam becsületes nevét, utólag okoskodtam ki. De mit futkostam utána, csak hogy lencsevégre kapjam! Az elbűvölő madárról írtam ismertetőt, melyet itt olvashatsz.

Himalájai fényfácán

Bár követtem térképem utasításait, teljesen más vonalon találtam oda Thamébe. Mivel ez a vidék nem annyira forgalmas, messze esik az Everest felé kanyargó fő útvonaltól, alig találkoztam emberrel. Ennek megfelelően minden nyugisabbá vált. Thame faluban található Tendzing Norgaj serpa háza. Ő az első ember, aki meghódította a Csomolungmát.

Thame, a falu kapujának mennyezete

Kicsit odébb és feljebb ráleltem a gompára. Szerencsére egy étterem is megbújt a falai között, különben éhenhaltam volna. Bepróbáltam a tibeti vaj teát. Nagyon nehezen csúszott le. Alapanyaga a következő: tea, jakvaj és só. Nem elírás: cukor helyett sót adnak a teához. Elsőre úgy éreztem, nem leszek képes meginni. A végére kicsit jobb lett, de hamar víz után nyúltam.

A monostor érdekes építmény, egy hegyoldalban, sziklák tövében húzták fel. Ez az egyik legrégebbi a környéken. A 17. században alapították és állítólag harminc monknak ad otthont és tanulási lehetőséget. Iskolatermük üresen tátongott, talán éppen szünet lehetett. Senki nem tanult.

Thame gompa, iskolaterem

Thame gompa, avagy monostor

Aztán meg eleredt a hó. Ekkor láttam először csapadékot Nepálban. Jól lehűlt a levegő, elkelt volna egy téli dzseki. Iziben süvítettem vissza Namchébe.

Thame házai 3800 méteren

Az estét újfent filmnézéssel töltöttem, ezúttal a legelső expedicióról, illetve annak hőseiről, Hillaryről és Tendzingről informálódtam. Most nem húztam fel magam, mint az előző nap vetített filmen, hanem inkább azt furcsállottam, hogy az ausztrál hegymászó kesztyű nélkül nyomta az egyik magasabban fekvő alaptábornál. Érdekes volt, hogy először négy alaptábort terveztek, aztán ezt kilencre növelték.

Másnap reggel az alacsonyabban fekvő Lukla felé vettem az irányt. Pedig a magaslati levegőhöz immáron tökéletesen hozzászoktam. Simán ment minden, ugyanazon az úton zakatoltam, mint amin feljöttem az első napon. Amióta itt jártam, annyi változás történt, hogy pirosabb és rózsaszínebb lett a táj. Nem vettem be semmit, csak rododendronok vonták el a figyelmemet.

Aztán meg két folyó találkozása, illetve egy buddhista imazászlókal feldíszített függőhíd. Az imazászlók áldást adnak a környező településre. Felső sarkukat egy hosszú madzaggal kötik össze, amely általában egy magasabb ponttól átlósan lóg egy alacsonyabban lévőig. Az imazászlók öt színből állnak és fontos a sorrend: balról jobbra haladva láthatjuk először a kéket, az ég szimbólumát. Majd következik a fehér, a levegő és a szél színe. Ezt követi a tüzet jelképező piros, aztán a vizet jelentő zöld és végül a sárga, azaz a Föld színe. A tibeti tanítás szerint eme öt elem egyensúlyával érhető el az egészség és a harmónia.

Leszédülés egy függőhídról

Lukla előtt aztán utolértem egy jak konvojt. Nagyon lassan haladtak, két csákó terelgette őket bottal meg kiabálásokkal. Megelőzni nem lehetett őket, mert elfoglalták az egész terepet. A végén spanyol túrázókkal egyetemben én is beszálltam a kiabálásos terelgetésbe. Jó lehetett az akcentusom, mert nem szaladt széjjel a csorda.

Luklában olyan szállást találtam, ahol a szobához fürdőszoba járt. Hirtelen luxus vett körül. Más kérdés, hogy semmilyen víz nem folyt a zuhanyzóból. Csak a mosdó erőltette meg magát.

Aztán biztos, ami biztos alapon felkerestem a Tara Air irodáját, hogy lecsekkoljam a pár nappal ezelőtt, telefonon módosított repjegyemet. Miután egy órát vártam a soromra, közölték, hogy a visszaigazolásom nem felel meg a követelményeknek, mert nincs rajt semmilyen adat. Valóban, csak a nevem volt feltüntetve, a járatszám, az indulási idő és a dátum nem. De azért nem, mert idefele jövet, még Katmanduban letépték. Így nem tudtak infót adni arról, hogy átlett-e írva a foglalásom.

Várni kellett a laptopos lányra. Aztán meg az áramra, mert elment, amint megjött a laptopos lány. Ezek külön járnak, pedig randizniuk kéne minden nap. Aztán a laptopos lány kiderítette, hogy minden rendben a foglalásommal, de megkért, hogy ne tűnjek el, mert a kollégái felírják az adatokat. Fél óra várakozás után ezek elvonultak megbeszélésre. Még fél óra veszteglés után kijöttek és akkor nagy nehezen megoldódott a problémám.

Ezután végignéztem egy helyi pingpong csatát, egy karambol meccset, valamint egy ki-nevet-a-végén játékot. Közben eleredt az eső. Ekkor megtudtam, hogy előző nap is esett, és több járatot töröltek Katmandu felé. Az összes Buddha istenségnek elmormoltam egy imát, csakhogy az én járatomat ne zavarja meg semmilyen zord időjárás.

Ki nevet a végén játék Lukla módra

Reggel kakaszóra ébredtem. Meg kakasszóra is. Úgy kukorékolnak, mint máshol. Semmi tájszólás. Elbarangoltam a reptér végéhez, hogy felmérjem, hova zuhanhat egy repülő, ha nem találja el a kifutópályát.

Aztán leereszkedtem egy faluba, ahol éppen valamit ünnepeltek. Kínáltak tibeti vaj teával, de udvariasan megköszöntem a kedvességüket és tea nélkül távoztam.

Egy pár kilométerrel arrébb benyitottam egy kajálda-panzióba, ahol találkoztam egy egyetemistával. Kiderült, hogy az ő otthonában ebédeltem, éppen akkor esett haza Katmanduból. Elkezdődött az egyhónapos tavaszi szünete. Örültem, hogy végre hosszabb beszélgetésbe elegyedhettem egy helybelivel. Közben meg a CNN-t lestük, ahol elég friss hírként adták a bostoni robbantást.

Ha folytattam volna a kirándulást a falun túl, nagyjából két napi járás után teljesen leértem volna a hegyekből. Ugyanez felfelé durván három nap, fitteknek esetleg kettő. A ráérősek, illetve a repülőkben nem bízó vándorlók ezt az ösvényt választják.

Visszaérvén Luklába, benyitottam a YakDonaldsba egy burgerért. Nem vicc, YakDonalds. Jakhúst pakolnak a szendvicsbe.

Ők a jakok. Előbb cipekednek, majd a burgerben végzik

Este beültem egy nyugatias presszóba, ahol egyszer csak egy magyarul beszélő nő jött oda hozzám, mert hallotta, hogy valakinek a nemzetiségemmel dicsekedtem. Egy Egyesült Államokban élő, de Pesten született nőszeméllyel hozott össze a sors, akivel egész este magyarul dumálgattam.

A serpa kultúra iránt érdeklődik, ezért jött Nepálba. Egy hetet töltött egy serpa családnál egy kis faluban és élt, ahogy a família. Valami jótékonysági szervezeten keresztül lépett kapcsolatba velük. Minden nap elsétált egy iskolába angolt tanítani, főzni tanult, illetve felkereste otthonukban a diákokat családlátogatás címszóval. Kicsit irigyeltem, hogy ilyen tapasztalatokat szerzett. Például tőle tudtam meg, hogy a Himalája útjain szorgoskodó teherhordók vagy a tamang, vagy a rai néphez tartoznak. Ez két, a serpáknál szegényebb, de népesebb népcsoportot takar.

A társaságunkhoz később csatlakozott egy francia és egy maláj csaj. Mind a négyen magányosan csavarogtunk, de ezúttal összejöttünk egy pár órára. Az egész napos vándorlás, no meg talán a sok fecsegés és élménybeszámoló aztán mindannyiunkat ágyba kényszerített.