Namaste. Csak hogy fitogtassam nepáli nyelvtudásomat és e nyelven köszöntsem a kedves olvasót. Nepálban jártam. A saját szememmel láttam álmaim netovábbját, a Mount Everestet, nepáli nyelven a Sagarmathát. Vagy ha a tibeti nyelv tetszik jobban, a Csomolungmát. A túrát Katmandu átfésülésével kezdtem.

A kaland már a munkahelyemen elkezdődött, ugyanis főnökék hallani sem akartak három hét szabadságról. Más kérdés, hogy egy kolléganőm korábban meggyőzte őket ugyanerről, tehát a sportszerűség azt diktálta, hogy jóváhagyják a kérelmemet. Na meg az is igaz, hogy szúrós tekintetem az igazgató torkát folytogatta, lehet, hogy emiatt engedett el.

A készülődés nagy kihívást jelentett, ugyanis a 32 literes hátizsákomat kellett úgy megpakolnom, hogy mind a téli cuccaim, mind a nyáriak beférjenek. Előbbiek, mint például a bakancsom a hegyekben nélkülözhetetlenek, utóbbiak a Katmandu-völgyben kellemes viseletek. Megkönnyebbültem, amikor kiderítettem, hogy a hegyekben télidzseki és hálózsák kölcsönözhető.

Még egy kihívás akadt: mielőtt elindultam a reptérre, meglátogattam a bank automatát, de egy árva garas sem folyt ki belőle. Kiderült, hogy a chip viselkedik furán. Szerencsére zárás előtt beértem egy bankba, ahol végül megoldottam a problémámat.

No de jött a harmadik kihívás: utazás előtt másfél héttel rendeltem lítium elemet a fotógépemhez, hogy legyen egy tartalék, de nem érkezett meg. Katmanduban végül beszereztem egyet.

Londonból indiai átszállással repültem Nepálba. A londoni reptéren a jegykezelő pultnál egy magasabb pozícióban lévő nő tanítgatta az új kollégát. Azonban a felettes sem igazodott ki az egyértelműnek tűnő vízumomon. Januárban adták ki, és az áprilisi beutazásomtól számított egy hónapig volt érvényes. Az ellenőr meg azt hitte, hogy a kiállítástól számított egy hónapon belül, vagyis február végéig kellett volna beutaznom. Ami ugye lejárt. Nem akart beszállókártyát adni. Tudtam, hogy hülye, mégis izgulni kezdtem. Ekkor átnyújtotta az útlevelemet egy harmadik félnek, a menedzserének. Ez aztán a tudás – morgolódtam magamban. Olyantól tanul az új kolléga, aki nem tud olvasni. A menedzser végül rutinosan rávágta, hogy minden rendben és megkaptam a beszállókártyát.

Mennyi probléma utazás előtt! Valaki nagyon nem akarta, hogy Nepálban csavarogjak.

A repülőútról nem beszélek, mert lótúró nem történt, pedig átszállással együtt eltűnt közben 12 óra. Ami talán érdekes lehet, hogy a London – Varsó – Kijev – Kaszpi-tenger – Türkmenisztán – Afganisztán útvonalon szárnyalt a gép Delhi felé, mégsem robbant sehol semmi. Delhiben szálltam át egy katmandui járatra. Nepál fővárosában az eddigi kalandjaimhoz hasonlóan csak az első éjszakát foglaltam le, no meg a reptéri transzfert.

Mivel én csak egy hátizsákkal érkeztem, nem kellett várnom semmilyen csomagra, sitty-sutty kijutottam a reptér épületéből, majd hamar ráleltem a sofőrőmre. Más kérdés, hogy ő nem csak én értem autókázott ki. Vesztegelhettem uszkve fél órát a másik két vendég miatt, akik viszont nagy csomaggal érkeztek.

Katmandu, Thamel körzet

A pilóta egyenesen a szállásomra fuvarozott. Thamel körzetben, a katmandui “Váci utca” közelében húztam meg magam. Úgy kalkuláltam, hogy másnap már repülök is a hegyekbe, ezért amint benyitottam a hotelbe, egyből kifaggattam vendéglátómat a lehetőségekről. Megnyugtatott, hogy nincs hely a másnapi gépeken, így két éjszakát töltöttem Katmanduban.

Ezekre a belföldi járatokra utazásom idején nem lehetett online jegyet rendelni, ezért kértem a szállodás segítségét, aki meggyőzött arról, hogy retúr jegyre pályázzak. Eleinte csak odafelé akartam tikettet vásárolni, mert nem tudtam, mennyi idő kell nekem ahhoz, hogy feljussak a Mount Everest közelébe. Nyílván itt a pénzről, illetve a szállodás jutalékáról szólt a történet, nem pedig arról, hogy bebiztosítottam a visszautat. Kemény 210 fontomba (akkori áron kb. 75 ezer forint) került ez a kétszer fél órás belföldi járat, de hát valamit valamiért.

Amint lepakoltam, elindultam felfedezni a környéket. Thamel lényegében az órávos, tele turistákkal és keskeny utcácskákkal. Bár a keskeny szót mindenki másképp értelmezi, legfőképpen az autósok. Ők azt hiszik, ha dudálnak, az utca szélesebb lesz. A kocsik és a motorosok eszementen száguldoztak el mellettem.

Katmandu, gyerekek a riksán

A közlekedési káosz kicsit Vietnámra emlékeztetett: mindenki arra kormányzott, amerre rövidebbnek gondolta. A kresz szabályainak láthatóan nem adtak letelepedési engedélyt Nepálban. A viszonylag nagy forgalom rendszeresen sűrű port hagyott maga után.

Figyelnem kellett arra is, hogy merre csapatom, mert minden utca egyformának tűnt. Nem csoda, hogy a visszaút a szállodába kicsit kalandosra sikeredett. A térképre nem támaszkodhattam, mert a városban sehol nem találtam utcanevet. Nem mintha sokat értem volna el vele, hiszen valószínű szanszkrit írással lettek volna kiírva.

Betévedtem egy nyugati termékeket áruló boltba, ahol hogyhogynem Tibi csokikba, majd egy magyar párba botlottam. Ők Annapurna túrára készültek. Mármint a pár, a csokik nem.

Katmandui infrastruktúra

Másnap a legfontosabb teendővel startoltam: felkutattam a turizmus irodát, hogy beszerezzem a túraengedélyt. Na ja, nem vághatunk csak úgy neki a hegyeknek. Regisztrálás és a kártya kiváltása kötelező.

Ahogy kiléptem a panzióból, egy álidegenvezető jött oda hozzám, hogy ő körbevezetne. Tudtam, hogy mire megy ki a játék, rutinosan vele tartottam. Tényleg megmutatott pár helyet és érdekességet, példaként említeném az imazászlókkal feldíszített Kathesimbhu sztúpát. A sztúpát ölelő téren thangkát, vagyis tibeti vallásos festményeket árulnak. Spanom elinvitált egy mandala festőiskolába is, hogy megmutassa, és rámsózza a dolgait. Itt ért véget a közös kaland.

A thangka buddhista szenteket, történeteket vagy szimbólumokat tartalmazó festmény. Utóbbi alkategóriát nevezik mandalának.

Mandala festés

A turizmus iroda felé baktatván, ahogy kiszabadultam az óvárosból és besodródtam a forgalmas, modernebb körzetbe, hatalmas porfelhő lepett el. Szörnyű volt. Állítom, a katmandui emberek kétéltűek: levegővel és porral is lélegeznek.

Az engedély kiváltása simán ment, így elvezényeltem magam Katmandu nevezetességei felé. Kikötöttem a Jana Bahal templomnál és az Indra Chowk (ejtsd: indra csok) térnél.

A Jana Bahal a buddhisták és a hinduk számára is fontos imahely. A bejáratnál egy mini Buddha szobor fogadja a látogatókat. Az oltárnál látható istenség szobrát minden évben megfürdetik és átfestik. Ez az élet változásait szimbolizálja. Előtte több kisebb sztúpa és szobor áll. Az imádságok reggel 4 órakor kezdődnek.

Katmandu, Jana Bahal templom és egy virágfüzéreket áruló asszony

Az Indra Chowk a takarók, textilek, ruhaneműk birodalma. A tér nyugati oldalán áll az erkélyes, bejáratát arany oroszlánokkal őrző Akash Bhairab templom, ahová pogányok nem térhetnek be. A túloldalon Siva szentélye viszont megtekinthető.

Katmandu, Indra Chowk és a Siva szentély

Következett a Palota tér, azaz a Durbar tér felé. Régen a város királyait itt koronázták és a királyok innen irányították a várost. Katmandu egykor önálló városállamként működött. Ezen a téren a palota mellett pavilonok és hindu templomok is fogadják a kiváncsiskodókat. No meg rengeteg galamb. Az aprólékos fafaragások, amik ezeket az építményeket díszítik, lenyűgözőek.

Katmandu, faragott erkély a Durbar téren

Katmandu, Durbar tér templomai

Sikerült lekapnom egy szádhut, azaz egy szent embert, aki nekem pózolt némi jattért. Szent és jattot kért a fotózásért?! Érdekes. Lehet hogy inkább hajléktalan, mint szent? Vagy a hajléktalanok szentje?

Katmandu, egy szádhu és neje a Durbar téren

Miután összeszedtem szépségtől és ámulattól leszakadt államat, felkerekedtem, hogy meghódítsam a Swayambhunath sztúpát. Egy hosszú sikátoron át csúsztam ki az óvárosból, ahol a szokásos porfelhő fogadott. Majd egy gyalogos függőhídon átkeltem a koszos Vishnumati folyó fölött, amit teledobáltak szeméttel és már-már feketén csordogált. A folyót párhuzamosan követte egy nagy szeméttelepre emlékeztető főút.

Tizenöt perc alatt elértem a sztúpadomb aljához. Innen egy majmokkal teli parkon át, egy meredek lépcső kúszott fel a műemlékhez. Ez egy buddha szentély, az egyik legfontosabb zarándokhely az országban.

A sztúpa alsó fele a földet jelképezi, efölött látható Buddha arca. Orra a nepáli egyeshez hasonlít, ami az egyesítés jelképe. A teteje pedig a nirvánába vezető, 13 szakaszból álló út. Ezeket a vallási építményeket csak az óra járásával megegyező irányban szokás körbejárni. Ez vonatkozik a zalaszántói sztupára is. A Swayambhunath sztúpát több buddha templom, egy monostor, illetve sok koldus és ajándékárus veszi körbe. A sztúpadombról fenomenális kilátás nyílik Katmandura és a Katmandu völgyre.

Katmandu, Swayambhunath sztúpa, a hariti templom és a kis chaityák (ejtsd kb: csátja), azaz síremlékek

Aztán egyszer csak valami furcsa morgás törte meg a nézelődést. A gyomrom hallatta a hangját, így leereszkedtem a városba kajálni. Alighogy leértem a szent dombról, találkoztam három szent tehénnel. Mászkáltak az utcán, csak a retikül hiányzott róluk. Kajának éppen megfeleltek volna, csak nem akartam börtönbe kerülni. Ehelyett egy helyi vállalkozó momodájába estem be váratlanul.

Momoda új szó, jelentése: momo-t áruló hely. Ezúttal egy koszos, nepálias hely. A momo népszerű nepáli kaja. Európában húsos tortellininek neveznénk. A tésztabatyuba fűszeres, zöldséges, hagymás darált húst pakolnak, majd az összezárt batyukat fűszeres vízben megfőzik. A megmaradt főzőlét levesként tálalják.

Nem ragadtatott el. Talán nem ízesítették meg az étket rendesen. Semmi só vagy fűszer, illetve a hús még főhetett volna egy kicsit. De lenyomtam. A vállalkozó kínált vizet hozzá, de abból nem mertem még csak egy kortyot sem inni. A víz még csak okésnak tűnt, de a palackon furcsa dolgok tündököltek.

A zsúfolt Katmandu

Ezután elléptem a népszerű, reggeltől estig nyüzsgő Asan Tole téri piac felé. Fűszer-, zöldség- és gyümölcsárusok terepe. A fél Katmandu-völgy idejár vásárolni. Nem meglepő, hogy az egyik sarkán álló templomot Annapurnának, a bőség és a jólét istenének szentelték fel. Kellőképpen átfésültem az óvárost. A már-már oázisnak számító álmok kertjénél dobtam be a törölközőt és libbentem vissza a szállásra.

Katmandu, Asan Tole tér