Legújabb cikkek
- Látványos szurdokok Vorarlberg - 3 2025-10-26
- Montafon régió Vorarlberg - 2 2025-10-24
- Alpesi terepen Vorarlberg - 1 2025-10-22
- Színes piacok 2024-12-13
- Mókás táblák, feliratok 2024-12-11
- Útvonal értékelő Magyar karika - 10 2024-12-09
Privigyébe vetett a fene. Meg a busz is. Innen gyalog ostromoltam a szomszédos bajmóci várkastélyt.
Már messziről látszódtak a tornyai. De aztán eltakarták azokat a falu egész főterét betakaró, kellemes árnyékot nyújtó hársfák. A csinos teret egyébként megannyi régi, leginkább barokk épület szegélyezi. Az egyik például egy sörfőzdének, a másik egy ménesnek adott otthont még a 18. században.
Nyitásra érkeztem a mesébe illő várkastélyba. A tökéletes állapotban fennmaradt, vizesárokkal körbevett emlékmű helyén a 11. században egy palánkvár állt. Amely később kőfalakat kapott, majd csatlakozott a középkori magyarországi végvárlánchoz.
1637-ben került a nemesi Pálffy-család birtokába. A család egyik leszármazottja a 19. és a 20. század fordulóján aztán úgy döntött, a romantikus Loire menti kastélyok mintájára átalakíttatja a kócerájt.
Vagyis a falakon belül több stílus keveredik.
Egy hídon át és egy nagy kapun keresztül vezet be az út a vár udvarába. Innen lépcsők csalogatnak fel a bástyákra és a tornyokban berendezett kiállításhoz. No meg a budihoz.
Az ovális teremtől kezdve a fa tetőszerkezettel és reneszánsz erkéllyel rendelkező, hatalmas Hunyadi termen át a márvány lépcsőkig, az őrtoronyig és a különböző funkciót betöltő szobákig rengeteg látnivaló áll rendelkezésre. A márvány szobában a padlózatot sárga és fekete márványból rakták ki.
Kár, hogy a látogatáshoz kapott tájékoztató füzetből nem derül ki, mikor melyik szobában jár az ember. A termek neveit csak szlovákul írták ki. Az úgynevezett zöld szalon még nagy eséllyel kitalálható, a királyi és vadász termekhez már tippelni kell. És mivel elég sok szoba van, a végére belegabalyodhat az ember.
Ettől függetlenül egy igencsak impozáns kastélyt ismerhettem meg.
Az amúgy termálfürdőnek is otthont adó Bajmócból gyalog indultam vissza Privigyébe, ahol a buszjárat indulásáig feltérképeztem a kevésbé érdekes város főterét, és az annál szebb freskókat felvonultató Szentháromság és Szűz Mária mennybemenetele templomot.
Rövidebb nevet is választhattak volna neki.
Szlovákia talán legeslegcsinosabb települése Csicsmány. Ebben a faluban léptem először a Zsolnai kerületbe. Szlovákia közigazgatásilag nyolc kerületre osztotta az országot, közülük az egyik tehát a Zsolnai.
A lenyűgöző fekvésű, zöldellő hegyek által körbevett Csicsmány egy néprajzi múzeum, ahol a különleges, dekoratívan díszített gerendaházaknak se szeri se száma.
Külső falainak első festése több mint kétszázötven évvel ezelőtt jelent meg. Mégpedig azért, hogy megvédjék a gerendákat a nedvesség behatolásától.
Leginkább az épületek sarkaiban lévő gerendák vágott felületeit, valamint az ajtó- és ablakburkolatokat meszelték ki. Majd fokozatosan díszítő motívumokkal egészítették ki őket.
A díszítő dekoráció eredetileg egyszerű elemekből – hullám, kereszt, kötőjel – épült fel. Majd később jöttek a bonyolultabb geometriai minták. A pont-pont-vesszőcske bonyolultságán túl is elmerészkedtek.
A díszítés rangos ügy volt és elsősorban nők versenyeztek benne. Minden házat kicsit másképp festettek, még akkor is, ha a díszítőelemek használatában és elrendezésében bizonyos normákat betartottak. Csak lakóházakat pingáltak, gazdasági épületeket soha.
A száztizenöt épületből harminchármat, köztük a katolikus templomot nemzeti kultúrális műemlékké nyílvánították. Az egyik házban egy kiállítást rendeztek be a falu egykori lakóinak életéről.
Szlovákia természeti kincsei ugyancsak fantasztikusak. A Fátra és a Tátra például rengeteg túraútvonalat kínál. Ennek örömére toppantam be Terhelyre, a Kis-Fátra lábánál elterülő városkába.
Mindenféle előzetes foglalás nélkül. Majdnem meg is szívtam. Egy órán át járkáltam a szobakiadókat, mire végre találtam egyet, ami nem telt meg. Hogy csípje meg a csóka!
Egy semmilyen idegen nyelvet nem beszélő házaspár panziójában leltem menedékre. Dva noci – két éjszaka – pötyögtem nekik lelkesen, mire ők válaszul hozták a számológépüket. Egy tágas, emeleti szobát kaptam.
Innen indítottam a hegygerinci körtúrámat. Zeneszóra, teszem hozzá. A városszerte felszerelt kültéri hangszórókból szólt gyenge minőségben. Arra biztos jó, hogy a sokáig lustálkodni kívánó polgárokat felébressze.
Na, de a túra: a hegyek által körbeölelt Stefanovánál hagyja el a civilizációt az általam kiválasztott, jelzett ösvény. Alattomos kaptatók és egy kevés erdős rész jellemzi ezt a szakaszt. Majd kibújik a Chata na Gruni nevezetű, hatalmas kiterjedésű, füves tisztásnál.
A túraútvonal tovább emelkedik és ismét beterel a fák közé. Végül az erdőhatár fölött, az 1450 méteren fekvő Poludnovy Grun csúcsnál ér fel a gerincre. Innen parádés panoráma nyílik a végeláthatatlan, gyepes hátakra.
Illetve beletorkollik abba a hegygerinci ösvénybe, mely összeköti a Kis-Fátra csúcsait. Ez az útvonal már könnyebb. A jutalom pedig a minden irányban fergeteges kilátás. A fa hiánya azonban nemcsak a látványba segít be, hanem azt is jelenti, hogy nincs árnyék. Elkelhet a naptej és a napszemüveg. Esetleg hamarabb észrevehető egy vihar közeledte.
Az 1646 méteres Chleb csúcsot követően a nyom leereszkedik egy fogadóhoz, mely egyben egy felvonó végállomása is.
A túrám azonban folytatódott a Kis-Fátra legmagasabb pontja felé: az utolsó métereken kissé meredek Nagy-Kriván 1708 méter magas. A Pekelnik nevű púp után ereszkedtem vissza le a völgybe, majd kilyukadtam a fentebb említett felvonó alsó állomásának közelében. Az egész napos barangolás remek természetélménnyel párosult.
Egyébként a lanovkák alsó állomásától nem messze e-bike kölcsönző automatára lettem figyelmes. Hasonlóan működik, mint például a budapesti bubi kerékpármegosztó rendszer, csak ezek elektromos hegyibringák. Minimum négy euróért vihetők el. Négy euróért húsz percnyi tekerési idő vásárolható.
A Kis-Fátrától keletre fekvő Lestin fa templomát vettem célba. Tömegközlekedést választva, több átszállással, óriási kunkort leírva keveredtem el ehhez az emlékműhöz. Pechemre zárva találtam, így csak kívülről bámulhattam. Ráadásul a templom előtti információs táblák csak szlovákul ismertették a tudnivalókat.
A lényeg, hogy az eredeti templom 1689-ben nyitotta meg kapuit az evangélikusok számára. Ám akkor tornyot még nem építettek hozzá. Azt csak közel két évszázaddal később kapott. A hamarosan érkező következő részben elárulom, hogy miért.
Aztán 1770-ben helyi asztalosok deszkákkal borították be a templomot. Ekkortájt festették újra belsejét is. Kár, hogy az egyedi díszítésű beltérről nem készíthettem fotót.
Lestintől nem messze, a horgászok által megszállt Árva folyó fölött, egy dombtetőn árválkodik az Árva vár. Ez aztán erőd a javából! Az alsó, középső és a szirten található felső vártól az alagútig, a tornyokig és a felvonóhídig, a bástyáktól a palotáig és a parókiáig minden megtalálható benne. Talán csak a gyilokjáró hiányzik. Régen még árok is volt körülötte.
Valószínű IV. Béla idején épült és az északi határt védő várrendszer részét képezte. Rengeteg tulajdonosváltáson esett át, míg nem 1800-ban egy két hétig tartó tűzvész majdnem teljesen elpusztította.
Állítólag a parókia kéményéből terjedt el. A vár összes fából készült része megsemmisült, ezáltal a tulajdonosok számára a vár érdektelenné vált.
Persze azóta sok restaurátori munkán esett át. Eredetileg a várudvarnak nem volt burkolata, hanem természetes növényzet fedte.
A várúr székhelye a palota volt. Ennek fontos helyisége a konyha, ahol a vár lakóinak étke készült. Eredetileg egy nyitott tűzhely működött itt, később kő- vagy falazott kemence. A konyhai eszközök közé tartozott a fogaskerekekkel ellátott nyársforgató.
A palota előtti lépcsőtől balra állították fel a szégyenoszlopot, amelyhez a kisebb vétségek elkövetőit kötözték ki a kuncogó nép örömére.
Bár nincs bizonyíték, úgy tartják, hogy a várban alkimista műhely is működött. Ahol aranyat próbáltak előállítani laboratóriumi körülmények között. Mégpedig kén és higany vegyítésével, illetve a tűz, a levegő, a víz és föld felhasználásával.
Az arany a háborúzáshoz és a hadsereg fenntartásához kellett. Illetve ígértek nekem is egy zsákkal.
Az árvai alkimisták egyébként az emberi élet meghosszabbításán is dolgoztak. Valószínű sikertelenül, mert már ők sem élnek.
A vár kápolnájában nyugszik Thurzó György nádor, akinek legnagyobb tette, hogy kibékíttette Bocskait és a Habsburgokat. Cserébe megkapta Árva várát.
Az erőd legrégebbi része a felső vár, mely egykor kaszárnyaként szolgált. A 13. században épült, amikor az egyetlen vízforrás az esővíz volt. Három évszázaddal később víztartályt, úgynevezett esőkutat építettek az egyik helyiségben. Köszönhetően Thurzó Ferencnek, aki annak idején 18338 aranyért vette meg a birtokot és sokat fejlesztett rajta.
Legendák is kötődnek a várhoz. Mint például annak a fehér ruhás nőnek a legendája, aki halottak napján rendszeresen megjelenik a középső várban, majd lebegve halad a lépcsők felett a felső vár felé.
Fekete ruhás női szellem is van. Lámpással a kezében járja végig és ellenőrzi a birtokot.
Ám aznap egy tarka ruhás férfi szellem tartotta igazán lázba a látogatókat: magyarul beszélt, jegyet vett, fotógéppel a kezében járta végig az erődöt és jegyzeteket készített a blogjához.
Az este már az Árva folyó partján fekvő Turdossin városában ért, ahol előbb meglestem kívülről az amúgy csupán júliusban és augusztusban nyitvatartó, egészen különleges, 15. századból származó Mindszentek fatemplomot, majd a folyó partján leböktem a sátramat.
A nagy horpasztás közben óriási vízcsobbanások zavartak fel. Képzeletemben előbb egy medve, majd az árvai úszó szörny képe jelent meg. Ezért átköltöztem egy elhagyatott ház kertjébe. Jól tettem, mert másnap kiderítettem, hogy a helyi pecások már hajnalban bedobják csalit.
