Legújabb cikkek
- Színes piacok 2024-12-13
- Mókás táblák, feliratok 2024-12-11
- Útvonal értékelő Magyar karika - 10 2024-12-09
- A Pinkától a Muráig Magyar karika - 9 2024-12-06
- Fertő-Hanság és Kőszeg Magyar karika - 8 2024-12-04
- Kemencétől Lébényig Magyar karika - 7 2024-12-02
Cuscótól délkeletre, Pitumarca falu környékén folytatódott a kalandozásom. Pitumarca egy pici kecsua falu az isten háta mögött durván két méterrel. A szálláskínálat színvonala és mennyisége is ezt tükrözte. Piros kazettás, fagerendás, főhajóval rendelkező temploma elhanyagolt. A különálló harangtorony szintén.
Teljesen leléptem a térképről. Egy külföldit nem láttam a faluban. De áruban bővelkedő boltot sem nagyon. Ez feladta a leckét, ugyanis egy hosszú hegyi túrára készültem.
Pékáru egy szál se. Keksz, csoki, nápolyi, zöldség, gyümölcs annál inkább. A főtéri sütögetők sajnos csak esténként jelentek meg, pedig mondjuk a reggelim indulhatott volna náluk. Végül a banánba vetettem az összes bizalmamat.
A Vörös-völgybe és a Vinicunca-hegyre készültem. Ám a nagy túra előtti délután elcsatangoltam egy közeli, kopár völgybe bemelegítés gyanánt. Egy alpaka farmig jutottam.
A környék valamennyi vityillója kőből épült, tetejét szalmával fedték be, az áramhoz pedig napelem panelt telepítettek. Kétlem, hogy önerőből finanszírozták a tulajok.
Na de eljött a nagy túra napja. A gyalogösvény kiindulópontja és a falu közötti tizenöt kilométeres szakasz logisztikailag adott feladatot. A gyéren lakott hegyi területeken szinte csak szökőévben járnak buszok. Egy taxissal kötöttem egyezséget és beszéltem meg vele egy időpontot az oda- és a visszaútra.
Reggel nyolc órakor már a startvonalon állok, majd megkezdem a gyaloglást az ötezres csúcsok felé. Az egyenetlen, köves ösvény egy szűk szurdokban vezet fel előbb egy piciny faluig, majd egy murvás kocsiútra.
Sárga fűvel borított, meredek hegyoldalak között kanyarog feljebb és feljebb egy újabb piciny lakott területre. Alpakák legelésznek jobbra-balra. A település mögött egy csupasz, bordó és szürke falú hegy strázsál. Ez az első jele a fantasztikumnak.
Innen még nagyjából egy óra a nyereg. Itt kerül sor az első szemdörzsölgetésekre. Bordó, sárga és szürke tájat egyszerre ritkán lát az ember. Sőt, a nyereg alatt hullámzó sötétzöld tó már minden képzeletet felülmúl. Ez tipikusan az a táj, amit egészen addig nem hinnék el, amíg nem látom. De most tényleg: hogy kerül a bordó, a sárga, a szürke és a sötétzöld egyetlen egy tájfotóra?
A színkavalkádnak azonban nincs vége: a messzi távolban hófödte ormok látszódnak. Ahogy az út ereszkedik lejjebb, elhalad egy ház mellett. Az ember csak kapkodja a fejét: na neeee, nehogy már itt is lakjon valaki! Pedig de. Magányosan, másfél órára a fentebb említett alpakáktól, ki tudja hány órára az első bolttól. Egy kétszintes, napkollektorokkal felszerelt “palota” kapott itt építési engedélyt.
Aztán a csavargás során bekúszik egy újabb szín a látómezőbe: a mohazöld. De ezt csak a talaj adja, a hegytető bordó-fehér csíkos. Drog nélkül, józanul is csíkos. Ezt már tényleg nehéz ép ésszel bírni.
Aztán az egyik bordó hegy oldalában kígyózó ösvényen, az egyik kanyarnál, a lankák mögül felbukkan egy láma fej. Jön vele a teste is. Meg sok társa. Leghátul meg a lámász terelgeti őket. A békesség érdekében és a lábfejnyi széles nyom miatt próbálok feljebb mászni. A félénk állatok köpködés nélkül araszolnak el mellettem.
Aztán elém tárul a Vörös-völgy: fűsárga “alapon” bordó hegyoldalak és szürke hegycsúcsok kényeztetnek. Fantáziafilmekbe illő táj. Mint ahogy a csíkos Vinicunca, egy nyeregnyivel arrébb. Káprázatos, ámulatbaejtő, pazar, mesés. Szem nem marad szárazon a gyönyörtől.
Vinicunca színes hegyet jelent kecsua nyelven. A kétezres évek legelején még gleccserek, jégsapkák borították a tájat, de a globális felmelegedés hatására előbújtak a csíkok. Ez egy ásványokban rendkívül gazdag vidék, mely az időjárás, a környezeti viszonyok és az idők során felhalmozódott üledékes lerakódások által alakult ki. A szélnek, hónak, folyóknak, esőnek kitett üledékek oxidálódtak, erodálódtak, ezáltal színük megváltozott.
Talán a fotókból nehéz kivenni, elvileg hét színben pompázik a hegy: a rózsaszínt a vörös agyag, a homok és a sárkő egyvelege adja.
A fehéres felület kalciumkarbonátban gazdag térség, a kvarc, a homokkő és a mészkő keveréke. A sötétpiros vagy bordó a magas vastartalmú agyagpala és agyag elegye. A zöld a ferromagnéziumban és rézoxidban dús salak árnyalata. A földbarna lankák a mangánkőzetekből álló, fosszilis lejtőüledéknek köszönhető. Az arany vagy mustár tónus a kénes ásványokban gazdag, meszes homokkőből képződött. A levendula szín a márgakő és a szilikátok ötvözete. Értsen bárki bármit az előző mondatokból.
Óriási, leírhatatlan élmény. Olyan színeket varázsolnak elő a hegyek, amilyeneket sehol máshol a világon nem látni. Ekkor másfél hónapja voltam Dél-Amerikában, de a Vörös-völgy és a Vinicunca minden látnivalót felülmúltak.
A visszautat alábecsültem, a végén futottam is, de így is késtem majdnem fél órát. Szerencsére a taxis megvárt. Ücsörgött a kocsiban a sziklák alatt, a kacskaringós, poros országúton, a semmi közepén. Jószívű ürge. Szívemben ma is legendaként él.
Bár egyes honlapok azt írják, idegenvezető nélkül nem látogatható a táj, tőlem nem kérdezett senki semmit. Csupán a belépőjegyet váltottam meg egy, a látványosság közelében heverésző kecsuától. Igaz, én nem a Cusipatából kiinduló fő turistaútvonalon jöttem, hanem Pitumarcából hetedhét országon át.
Pitumarca szomszédságában, a Cuscót Punóval összekötő útvonalon fekszik Checacupe (ejtsd: csékákupé). Nevezetessége a koloniális stílusban épült, katolikus templom és három híd: az inka, a koloniál és a köztársaság idején barkácsolt híd.
Az inka alkotás a 15. század első felében épült, hogy összekösse a Cuscótól délre fekvő Collasuyo régiót az inka székhellyel. A hidat két féle helyi kemény fából és láma bőrből legózták össze. A mellette húzódó koloniál átkelőt a 18. század második felében tákolták és vámot szedtek rajt. Kőrist, mészhabarcsot és kavicsot használtak fel és a római kori ívelt átjárók mintáját vették alapul. A köztársaság idején emelt hídnak vas vázat adtak és 1895-ben készült el.