Az Óperenciás tengeren és a sörösüveg hegyeken is túl él egy legény a párjával. Ez a legény gyerekkorom óta jó barátom és amióta kikerült az Egyesült Államokba, szinte azóta mondogatja, hogy látogassam meg. Én meg visszaszóltam, hogy csak akkor megyek, ha eljutunk a Grand Canyonba.

Nem a szomszédba ruccanok át, ezért a legfontosabbakat nem akartam kihagyni. Hónapokon át szerveztük a túrát közösen, különösen a vadnyugati autóbérléssel és az oda szóló repülőjeggyel kapcsolatban hezitáltunk, mert próbáltunk minél jobb árakat kifogni.

Hála az amerikai-magyar testvériségnek, vízum nélkül léphettem be az Államokba. Interneten kitöltöttem egy belépési engedélyt, az úgynevezett ESTA-t, legomboltak némi zsozsót, és ennyi. Mint ahogy eddigi útjaimra, ezúttal is a harminckét literes hátizsákomat vittem magammal.

A londoni Heathrow reptéren feltűnt a lájtosan megpakolt batyum, még a check-in pulthoz sem engedtek oda vallatás nélkül. Miért megyek az USA-ba, kihez, hány napra, foglaltam-e visszafelé járatot és ehhez hasonló kérdésekkel zaklattak. Szóval a hátizsákomat méricskélvén nem hitték el, hogy két és fél hétre megyek. A hol fogok lakni, hogyan fogok mosni kérdésekkel folytatták. Közben leizzadtam persze. Aztán elkérték az útlevelemet, amit hosszasan ellenőrzött a pofa. Ő eléggé flegmán és kötözködően kommunikált velem. Valami fel is tűnt neki és átadta az útlevelemet a kollégájának. A kolléga láthatóan rendben talált mindent, de szintén megkérdezte, hol fogok mosni, és hány napra megyek, de végül odaengedett a check-in pulthoz. Ha azt válaszoltam volna, hogy majd’ három hétig ugyanabban az alsógatyában leszek és a körutam nem érint egy patyolatot sem, nem engedtek volna fel? Jó, hogy ennyire aggódóak.

Este nyolc óra körül landoltunk Chicagóban egy kilenc órás út után. Korábban olvastam, hogy a szekuriti nagyon szigorúan ellenőríz és még ujjlenyomatot is vesz, ezért arra készültem, hogy karácsony tájékán hagyhatom el a repteret. Hogy, hogy nem egyszerűbben túljutottam az ellenőrzésen, mint Londonban. Noha sokat vártam a rengeteg utas miatt, a beléptetést rugalmasan szervezték meg. Valóban ujjlenyomatot kellett adnom, és lefotóztak, de ennél keményebb menetre számítottam. Senki nem vallatott. Csomagjaimra nem kellett várnom, mert a hátizsákomat felvittem a fedélzetre.

Óriási előny, ha az ember csak hátizsákkal utazik és nem ácsorog a futószalag előtt a bőröndökre várva. Cimborám természetesen várt rám, messziről kiszúrt engem a tömegből.

Chicago, Buckingham szökőkút

Reggel legénypajtás sajnos elment dolgozni, de kedvese bevitt Chicago downtownba. Chicago a harmadik legnagyobb amerikai város, a tágabb agglomerációt is beleszámítva nagyjából Veszprém megye nagyságú területen fekszik. Már messziről látszódtak az izgalmas látványt nyújtó, a földből kimagasodó belvárosi tornyok. Fél óra alatt célba értünk kocsival.

Megmutatta a Grant Parkban álló Buckingham szökőkutat, és a híres babot, majd elsétáltunk a kikötőbe. A Buckingham szökőkút a “szeles város” egyik legfőbb látványossága és a világ legnagyobb szökőkútja. Egy bizonyos Kate Buckingham úgy döntött a nagy gazdasági világválság kirobbanása előtt, hogy építtet egy szökőkutat bátyja, Clarence emlékére. Valószínű, nem női cipők eladásából szedte össze rá a pénzt, különben a szintén idevalósi Al Bundy sorsára jutott volna. Utóbbi rajongói bizonyára felismerik a négy lóval ékesített remekművet. A négy paripa azt a négy államot szimbolizálja, amelynek partjait a Michigan-tó mossa: Illinois – ahol Chicago fekszik -, Wisconsin, Michigan és Indiana.

A híres bab hivatalos neve cloud gate (felhő kapu), amely egy bab alakú, tükröződő köztéri műalkotás. Összehegesztettek 168 rozsdamentes acéllemezt, de annyira lecsiszolták, hogy az összeillesztések nem is láthatóak. A bab boltíve 3,7 méter magas, tehát alatta is elsétálhatunk.

Chicago, a bab

A közismert 66-os út keleti vége az eredeti útvonal szerint a szökőkúttól és a babtól is csak egy köpésre található, méghozzá a Grant Parkkal párhuzamosan futó Michigan Avenue és a Jackson Drive kereszteződésénél. A kikötőben nem töltöttünk túl sok időt, mert a szeles város megmutatta, miért kapta ezt a becenevet. Ráadásul csúnya sötét felhőkkel és némi vízzel riasztotta el a nyüzsgő part még azon látogatóit is, akik eleinte a szélre nem mozdultak.

Amíg csak fotókról láttam amerikai városokat, úgy voltam vele, hogy a metropoliszok modern toronyházai és unalmasnak tűnő rácsos utcahálózatai nem lesznek rám nagy hatással. Soha nem vágytam egyik nagyvárosba sem, mert nem vonzott. Mégis tátottam a számat. Pozitívan csalódtam. Tetszett, ahogy az égigérő felhőkarcolók alatt csavarogtunk és volt egy varázsa a sok magas épületnek. Már-már jobban izgatott, mint London épületeinek összevisszasága.

Más kérdés, hogy három óra alatt gyalog mindent fel lehet fedezni. Ha múzeumlátogatás is szerepel a tervben, akkor egy nap alatt szó szerint mindent megtudhatunk Chi Townról. Ennyi idő még egy turisztikai attrakcióval rendelkező, átlagos nagyságú magyar városban is szükséges.

Közben betértünk fényképezőgép ügyben egy-egy boltba. Mióta elkezdtem pippantani az utazás nevű drogból, sokszor felvetődött bennem egy profibb fényképezőgép vásárlása. Az elektronikai és fotós termékek sokkal olcsóbbak itt, mint Európában, ezért úgy éreztem, hogy most vagy soha. Ezúttal csak böngészgettem, igyekeztem alaposan felmérni az árakat. Este átbújtam az online ajánlatokat, amikor is találtam magamnak egy kitűnő opciót. Megrendeltem a kiszemelt Nikon D5100-t, azonban nem kaptam erről visszaigazolást. Nem értettem. Hétvége lévén esélyem nem volt felhívni az áruházat, ahonnan megrendeltem a gépet.

Chicago downtown és a fekete Hancock tower a Michigan-tó partján

Vasárnap jóbarátommal begurultunk Chicagóba egyet vizibuszozni. Persze, nem a városban, hanem a Michigan-tavon úszkáltunk. A tó felől is elképesztően hangulatos a belváros a part menti épületekkel. A hajón az idegenvezető végigdumálta az utat hangszórón keresztül, így nem csoda, hogy mindent megtudtunk a Michigan-tóról.

Délután magyar találkozóra igyekeztünk Des Plaines közelébe, az úgynevezett Bunker Hill parkba. Állítólag nyaranta többször összegyűlnek távolra szakadt magyarok. Sütés, főzés, beszélgetés a fő program. Érdekesség, hogy sok jelenlévő származott Erdélyből. Volt, aki folyékonyan beszélt magyarul, volt, aki amerikai akcentussal, és volt, aki néha kereste a szavakat. Találkoztam mindenféle korosztállyal. A magyar finomságok pedig közben főttek a park pavilonjának konyhájában: hurka, kolbász, lángos, paprikás krumpli és társai. Teljesen korrekt kikapcsolódás. A dáridó itt nem fejeződött be. Néhány emberkével megbeszéltük, hogy az este kirúgunk a hámból.

Bunker Hill Park, magyar nap

Hazatértünk átöltözni, amikor kiderült, hogy nincs bulira alkalmas cipőm. Erre nem készültem. Sportcipőben nem engedik be az embert semmilyen szórakozóhelyre. Legénybarátomnak szerencsére akadt egy alkalomhoz illő tartalék csuka. Felszedtük a srácokat útközben és meg sem álltunk Chicago régi, vörös téglás raktárépületekkel teli körzetéig.

Hatalmas nagy meglepetésemre és örömömre house party-t választottak a srácok. Pajtásomat ismerve arra számítottam, hogy valami pop zenét játszó diszkóban fogjuk ropni. A másik ok, amiért élveztem a helyzetet, hogy a house zene Chicagóból indult ki és a környék totál passzolt ehhez az underground, avagy kevésbé populáris zenéhez.

Titkon gondoltam rá utazásom előtt, hogy jó lenne egy ilyen bulit elcsípni. Sikerült. A hely neve Club Transit és többek között a house vonalban ismert Steve Bug pörgette a lemezeket. Sokkal nagyobb élmény volt, mint DJ Dévényi “három kívánság” Tibi bácsit hallgatni. Izzott a parkett alattunk. Megjegyzem, alig lehetett megmozdulni a klubban, pedig vasárnap éjszakáról van szó.

Chicago, Club Transit a vasút alatt

Szeptember első hétfőjén ünneplik a Labor Day-t, vagyis a munka napját, amely ezúttal szeptember ötre puffant. Ez egy nemzeti ünnep, egyúttal a nyár végét is jelzi és utcai felvonulásról, valamint kerti sütögetésről szól. A legény azonban dolgozott egy keveset, hogy lecsúsztathasson a vadnyugati útra. Otthoni relaxációval töltöttem a nap első felét. No meg körömrágással a vissza nem igazolt fotógép rendelés miatt.