Legújabb cikkek
- Látványos szurdokok Vorarlberg - 3 2025-10-26
- Montafon régió Vorarlberg - 2 2025-10-24
- Alpesi terepen Vorarlberg - 1 2025-10-22
- Színes piacok 2024-12-13
- Mókás táblák, feliratok 2024-12-11
- Útvonal értékelő Magyar karika - 10 2024-12-09
Következett egy viszonylag pihentetőbb túra, a llortsi alkalmi szállástól kiindulva. A nyolcvanas években közútfelújítás miatt északabbra költöztetett római kori kőhidat, azaz a Pont Romanic-ot csekkoltam le először. Másodszor pedig egy serrano sonkás szendvicset El Serrat egyik vendégőjében.
Eztán a Riu de Tristaina patak völgyében, egy kellemesen emelkedő erdei gyalogúton csörtettem előre, a sípályák felé vezető műúttal párhuzamosan. Néhány méter erejéig a gyalogút egyesül a műúttal, majd a magasztos hegyek ölelésében leágazik a sebesen zúgó patak felé. A folyás fölé benyúló ágak őszt jelző sárga levelei kizárólag az erdei ösvényről láthatók. Festői környezet.
Egy rövid, de annál durcásabb szakasz visszaküld minket az aszfaltra. Egy jobb kanyar és pár száz métert követően a túraösvény lefordul jobbra, majd egy régi pásztorlakot elhagyva egy kietlen csapáson folytatódik. A laza séta egy ponton abbamarad és egy elég meredek, cipőnyi széles ösvény kapaszkodik feljebb és feljebb.
Mediterrán növények a hegyoldalban
A patak természetesen sokkal vadabb, mint lejjebb, ugyanakkor egyre több érdekes növény jelenik meg a partján: gombák, őszi kikericsek, kövi rózsafélék, és különböző mediterrán jellegű növények. A vadon sziklakertje. Jó pár percre a fotózásé a főszerep, még egy havas hegycsúcs is belopakodik a háttérbe.
Mediterrán kert a Tristaina-patak partján
Nem puruttya pireneusi panoráma a Tristaina patakkal
A szívritmust szaporító kaptató egy terebélyes fennsíkra ér fel, a közeltávolban felbukkan egy étterem és egy sílift állomás. A környék télen közkedvelt sí- és hódeszkaterep, nyáron pedig sziklamászók és hegyi bringások foglalják el. Sőt, minden év márciusában otthont ad a free ride world tournak.
Na de vissza a túrához: a Tristaina tavak eléréséhez erősen ajánlott egy azonnali jobbraát. Némi meredekség következik megint, de csak mintegy tíz perc kitartásra van szükség. A jutalom pedig az intravénásan adagolt, fenséges panoráma.
Nem rusnyán tükröződő Primer tó
Mindhárom tavat bejártam, pedig a szél kissé feltámadt és felhők próbálták el-eltakarni a napot. Először az Estany Primertől ájultam el, mely a három tóból álló rendszer legalacsonyabban fekvő tagja. A természettel tökéletes harmóniát alkot, csendes vízében visszatükröződnek a közeli csúcsok. Északi partján elhaladva lyukadtam ki a felső tónál, vagyis a zöld aljnövényzet ölelésében fekvő Més Amuntnál. A hegytetők ebből a szögből is bámulatosak. A Més Amuntból egy patak szállítja el a vizet, ennek mentén keveredtem el a középső tóhoz, vagyis a Mighez. Partját vöröslevelű bokrok lepik el, megspékelve egy-egy szintén vöröslevelű fával. Ennyit az ősz varázserejéről.
A legnagyobb attrakció azonban az a Primer tavat bemutató tájkép, amely a Mig széléről ugrik a szemünk elé. Kifogástalanul parádés és atomzsír. A Mig vize a tótól délkeletre folyik tovább és vízesés formájában érkezik meg a Primer tóba. Az őszi színeknek köszönhetően őrjítően szép.
Ahogy fentebb kivehető, a Primertől gyalogút vezet el a másik két állóvízhez, a Mighez és a Més Amunthoz. A körséta mintegy négy és fél kilométert tesz ki, a szintkülönbség az első és a kétezer-háromszázharminc méteren csillogó legfelső tó között nevetséges kétszázhúsz méter. Bár ha alulbecsüljük a terepet, annak könnyen bokatörés a vége.
A középső tó, vagyis a Mig
Nem éppen hányingerkeltő panoráma a Primer tóval
Nem otromba vízlépcső a Primer és a Mig tó között
Miután kiélveztem minden pillanatot, visszakóboroltam a völgybéli első faluba, El Serratba. Buszra vágytam, de mint ahogy eddig, ezúttal sem tájékoztatott semmi a menetrendről. Beugrottam a megálló melletti szállóba, ahol egy unottan üldőgélő, vendégektől korántsem zaklatott tulajtól kértem információt. Olyan modorban adta tudtomra a menetrendet, mintha nekem ezt legalább az iskolában tanulnom kellett volna. Nem meglepő módon volt időm elkóborolni a falu alatt csordogáló Tristaina patakhoz.
Zúgó El Serrat közelében
Amíg vártam a járatra, megjelent néhány marha marhapásztor. Terelgették a jószágaikat le egy szűk utcán. Illetve csak próbálkoztak vele, szerintem ők sem értették, hogy mit akarnak. Mit vártak hát az állatoktól? Történt ugyanis, hogy az utca aljára érve a négylábú marhák a hajcsároknak engedelmeskedve elkanyarodtak balra, egy földes útra. Ez a földes út egy legelőhöz vezetett. Amint odaértek, azon nyomban fordultak is vissza.
Az egyik kétlábú marha a csorda mögött üvöltözött, a másik kettő meg a kereszteződésnél, botokra támaszkodva várakozott. Egyszer csak az egyik botos közbeugrott és megpróbálta visszaterelni a teheneket oda, ahonnan a csorda mögötti csákó elhajtotta. Megint tettek egy kört a legelőnél, majd ismét visszakanyarodtak. Végül lezavarták a négylábúakat a földútról a vele párhuzamos műútra.
Talán elsőre is a műút volt a cél, csak korán indexeltek? És még az állatokat nevezik marhának! Mintha a kergemarhakór a hajcsárokat támadta volna meg. Mindenesetre én jól szórakoztam. Remélem, a jószágok is. A lényeg, hogy teljes happy end lett a móka vége, ugyanis a csorda rálépett a helyes útra, én pedig felszállhattam az áhított buszra.
Alig negyed órával később Ordino levegőjét szívtam. Csak két lépést tettem az apró városka sétálóutcáján, amikor hirtelen megjelentek a tehenek és a gulyások. Hogy csinálták ezt? Hogy értek el Ordinoba majdnem olyan gyorsan, mint én busszal?
Nem éppen okos marhák két lábon és négy lábon Ordino sétálóutcáján
Ordino pöpec település, történelmi érdekességeket, régi kőházakat és több múzeumot rejt. A példa kedvéért a postamúzeum és a Casa Rossell névre hallgató nemesi kúria kéretőzik ide. A központ alatt megbúvó völgyben egy piciny park okoz némi meglepetést, melyet egy sebes patak szel át.
Megkukkantottam a középkori eredetű, a 17. és 19. század között átalakított Sant Corneli és Sant Cebria templomot. Különlegessége az a Szűzet ábrázoló fa ereklye, amelyet a 11. században faragtak és amely negyvennégy centijével a legkisebb a hercegségben. Szinte olyan kicsi, mint maga a hercegség.
Újfent buszra ugrottam és elszállingóztam a sziklafalak közé zsúfolt fővárosba. Andorra la Vella egy minimetropolisz. Minden megtalálható, ami egy nagyvárosban, csak éppen negyed akkora területen: márkaboltok, bankok, zaj, rengeteg ember. Pedig lakosságát tekintve cirka Siófok nagyságú, mégis azt éreztem, mintha mind a nyolcvanezer andorrai a fővárosban mászkált volna.
Nem szar kilátás Andorra la Vellára
Mivel a magánszállás nem igazán divat errefelé, kénytelen voltam ismét szállodát választani. Felkerestem néhányat, mire megtaláltam a megfelelőt. A kedvezőtlen árfekvés miatt bóklásztam sokáig, jónéhány opciót megvizsgáltam, de végül teljesítettem a küldetést. Három csillag, negyedik emelet, egyszerű, de legalább unalmas szoba az épület másik szárnyára néző kilátással.
Az esti fényben úszó, hangulatos belváros jobban érdekelt, mint a kvártély. A Meritxell út és környéke hemzseg az éttermektől, a szállodáktól és az üzletektől. Ennek megfelelően a vacsora kiválasztása sem ment könnyen. Bőség zavara. A hegyekben nem ehhez voltam szokva.
Sikerült koszos ruhában, hegyvidéki szagban berontanom egy mediterrán étterembe. Némi, energiát nyújtó spagetti mellett tettem le a voksom, hogy a következő napi gyalogtúrát könnyebben gyűrjem le.